A HMDK kopácsi alapszervezetének hagyományőrző csoportja szombaton az új, tökös-pusztai Bemutató- és Oktatási Központban járt.
c Összesen 24 kopácsi gyermek látogatott el az őket kísérő felnőttek társaságában szombaton délelőtt a május elején megnyílt Bemutató- és Oktatási Központba, amely a Kopácsi-rét Természetvédelmi Park területén található. Erre a célra a tököspusztai kastélyt alakították át egy uniós pályázat segítségével. A kastély felújítása során megőrizték annak eredeti külső formáját, a belső tér azonban teljesen átalakult. A kiállításon interaktív módon, különleges hang- és fénytechnikával ellátott termekben szerezhettek ismereteket a gyerekek – és természetesen a felnőttek is – a varázslatos területről. A kastély történelmi hátterét is megismerhették teljesen digitalizált formában.
A HMDK kopácsi alapszervezetének hagyományőrző csoportja az elmúlt időszakban nagyon aktív volt, így a központi HMDK a szóban forgó jutalomkirándulásban részesítette a gyerekeket, akik nagy élvezettel tekintették meg a Kopácsi-rétről és a 19. században épült kastély múltjáról szóló anyagokat. A csoport már készül a soron következő két novemberi foglalkozásra is.
