A laskói Hodovány János több éven keresztül aktívan részt vett a reformáció egyik bölcsőjének számító település életében. Hosszú éveken át ő szólaltatta meg a falu központjában magasodó templomtorony harangját, és kisbíróként ő volt a vidék hírnöke, de szerepet vállalt a tűzoltóságnál, a kultúregyesületben és a sportegyesületben is.
Hodovány János a nyugdíjas éveit tölti. Már nem vesz részt olyan aktívan a falu közösségi tevékenységeiben, mint egykor, viszont a legfiatalabbak is tegező viszonyban vannak vele, ismeri és tiszteli a falu apraja-nagyja. Ezt közvetlen, barátságos jellemének köszönheti, amelyből idős korára sem veszített, és nem utolsósorban fiatalkori aktív szerepvállalásainak.
Hosszú munkásévek vannak János mögött, feleségével végigdolgozták az életüket – mezőgazdasági munkát végeztek, piacra jártak, ezenkívül János állami munkát is vállalt, hogy lehessen nyugdíja. Mindezek mellett – gyerekkorától kezdve – részt vett a falu civil szervezeteinek a munkájában is.
A nagy múltú laskói kultúregyesület tagjaként már gyerekként néptáncolt és színdarabokban játszott. Akkoriban 40-50 fiatal volt a faluban, így nem volt nehéz összehozni nagyobb, többszereplős darabokat sem. A színjátszó kört Kontra Ferenc tanár és felesége vezették, aki akkoriban kezdett tanítani Laskón. A kultúregyesülettel nemcsak fellépéseket, hanem kirándulásokat is szerveztek, így ennek köszönhetően több alkalommal eljutott a tengerpartra is. A kultúregyesület tevékenysége állt János szívéhez a legközelebb, de az ennél felelősségteljesebb munkákból is kivette a részét.
– A faluban megbecsülték a tűzoltókat, és ők is büszkén és kötelességtudóan viselték az egyenruhájukat – meséli János. Tizenkét éves kora óta tagja a laskói önkéntes tűzoltóságnak. Ötvenöt éven keresztül tevékenykedett itt, ma tiszteletbeli tag. Egyenruháját még mindig őrzi a szekrényében.
A hatvanas években a laskói tűzoltóság majdnem 70 tagot számlált, ezzel az egyik legnagyobb egyesület volt a Baranya-háromszögben. Lányok és fiúk is voltak közöttük. A lányok szerepe az elsősegélynyújtás volt. Büszkén meséli azt is, hogy régiószerte jártak tűzoltóversenyekre is, ahol általában az első három hely valamelyikén végeztek. A versenyeken elért sikereket szorgalmas gyakorlás előzte meg. A tűzoltózenekar rézfúvósainak hangja is ugyancsak messzire elhallatszott.
Laskón magas tűzoltótorony állt, amelyben őrködtek az aratások idején. A szirénával felszerelt kilátóból az egész falut és határát be lehetett látni. A gabonaföldek a nyári kánikulában fokozott veszélynek vannak kitéve. A gazdák e tevékenységért fizettek az egyletnek: minden métermázsa búza után egy dinárt, többek között ebből a pénzből tudták fenntartani magukat. Farsangkor és május elsején a tűzoltózenekar szórakoztatta a népet, olyankor is pénzt gyűjtöttek. A laskói jól felszerelt tűzoltóságnak számított.
Majálisok állandó résztvevője
A május elsejei majális korábban népszerű ünnepély volt, május másodikán pedig rendszerint tűzoltónapot tartottak. Ilyenkor más települések egyesületeivel mérték össze képességeiket a laskói lánglovagok. Rendszeresen gyakoroltak és versenyeztek, de olykor-olykor éles helyzeteke is sor került. Voltak nagyobb tűzesetek, amelyek megfékezésében János is részt vett.
– Még fiatal tűzoltó voltam, amikor belecsapott a villám az egyik laskói nádfedeles épületbe. Úgy tartotta a mondás, hogy amibe belecsap a villám, azt már nem lehet eloltani. Ez az épület is porig égett, viszont a szomszéd házat sikerült megmentenünk – mondta János.
Laskónak jól működő sportegyesülete is volt. A 70-es években Vásárevics István szervezte a labdarúgást, lelkesedésének meg is volt az eredménye. János maga nemigen rúgta a bőrt, ennek ellenére mindig is szerette a sportot, a legtöbb meccsen ott volt szurkolóként, és az egyesület által szervezett társadalmi munkákról sem hiányzott. Így részt vett az öltöző építésében és a különböző rendezvényeken is.
– A május elsejei ünnepséget mindig a sportegyesület rendezte. Húsz éven keresztül minden majálison én sütöttem a cigánypecsenyét. Volt, hogy 600 adagot készítettem. Ezt a mennyiséget előző nap pácolni is kellett, ami szintén az én feladatom volt – mondta János.
Hozzátette, ha valaki igazán szeret valamit, azért mindent meg is tesz – ő így volt a tűzoltósággal és a sporttal is.
A kisbíró
A 80-as években kérték fel a kisbírói feladatok ellátására. Ez a tevékenység mára kiveszett, eltűnt a köztudatból, a kisbírót helyettesítették a plakátok, újságok, más nyomtatott anyagok és az elektronikus média.
A kisbíró szerepe volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a közelgő eseményekre, mint amilyen például a szárnyasok oltása, a gyűlések, ünnepélyek, de rajta keresztül hirdethettek is a lakosok – dobolva járta a falut, és informálta a népet.
– Az én tisztem volt megnyitni Bellyén a honvédő háború után rendezett ünnepélyt is – mondta büszkén János, igaz, hogy már csak a hagyományőrző céllal.
A laskói dobos néha a szomszédos falvakból is kapott megbízást, amelynek örömmel tett eleget. János elmondta, nem mindenki alkalmas a dobos feladatainak ellátására. A dobosnak kommunikatívnak kell lennie. János szerencsére mindig ilyen volt. De a legfontosabb, hogy ismeri és szereti Laskót lakosaival együtt – e nélkül pedig nem végezhette volna tisztességesen a munkát, és valószínűleg más területeken sem lett volna ilyen aktív.
{fcomments}
