Több állampolgárságuk is lehet a jövőben a szlovákoknak

182
LATHATARS-SZLOVAK

Szlovákia a jövőben lehetővé teszi, hogy állampolgárai több állampolgársággal rendelkezzenek, de csak a szokásos nemzetközi elvek alapján.

Ebben egyeztek meg a szlovák kormánykoalíció vezetői a keddi koalíciós tanácson – közölte Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke az ülés után.

Figel szerint ilyen elfogadott nemzetközi elvnek számít például a hosszabb tartózkodás az adott országban, illetve az ottani rokoni kapcsolatok.

A Robert Fico volt miniszterelnök vezette korábbi kormánykoalíció által tavaly módosított szlovák állampolgársági törvényt a mostani koalíció képviselői indítvány révén kívánja újra megváltoztatni.

Ficóék tavalyi módosítása alapján, amely reagálás volt a határon túli magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyarországi parlamenti döntésre, automatikusan elveszíti eredeti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felvette egy másik ország állampolgárságát.

„Bár nézeteink néhány dologban eltérőek, a jelenlegi helyzetet problémának tekintjük” – tolmácsolta a koalíció álláspontját Figel.

A tavalyi választások után hatalomra került jobbközép kormánykoalíció ígéretéhez híven már több alkalommal próbálkozott a sokat vitatott ún. ellentörvény módosításával, de sikertelenül, mert ebben a témában a koalíció soraiban sem volt egység. A Bugár Béla vezette Híd párt nemrégiben jelezte, hogy az ügyet az alkotmánybíróság elé kívánja vinni.

Bugár Béla becslése szerint eddig mintegy száz szlovák állampolgár kért magyar állampolgárságot. Egyikük, Gubík László, nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy már meg is kapta a magyar állampolgárságot.

„Egyikük sem fejezte ki azon óhaját, hogy szeretné elveszíteni a Szlovák Köztársaság állampolgárságát” – hangsúlyozta újságírók előtt Bugár. Emlékeztetett: a szlovák alkotmány garantálja, hogy egyetlen személynek sem lehet elvenni az állampolgárságát.