Tizennégyezren utazhatnak

206
LATHATARHOz

A következő tanévben 14ezer magyarországi diák és 1500 pedagógus juthat el Erdélybe, Kárpátaljára, Délvidékre vagy a Felvidékre a Határtalanul! program keretében – tette közzé a projekt pályázati eredményeit honlapján az Apáczai Közalapítvány. A diákok és tanáraik 191 magyarországi település 351 iskolájából látogathatnak a környező országok magyarlakta területeire.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. bizottsága a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre című pályázatra 325millió773ezer forint, az Együttműködések magyar szakképző iskolák között című pályázatra pedig 120millió469ezer forint vissza nem térítendő támogatást állapított meg. A Határtalanul! program a nyertes iskolai csoportok számára teljes egészében finanszírozza az utazás és a szállás költségeit.

A diákok tanulmányaikhoz kapcsolódó „programelemeket” teljesítenek, esetenként külhoni magyar diákokkal közös szakmai tevékenységeket végeznek – írták a honlapon.

A Határtalanul! program részeként az új tanévben 1340 külhoni magyar diák és tanár érkezhet Magyarországra.

Csete Örs, a programot koordináló Apáczai Közalapítvány igazgatója az MTI-vel korábban azt közölte, hogy hatszáznál is több pályázat érkezett a Határtalanul! iskolai kirándulási program 2011-es felhívásaira. A legkedveltebb célterület a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is Erdély.