Testvértelepülési kapcsolatnak köszönhetően balatoni nyaralás

383
08-vinkovci-balaton

Budapest Kőbányai Önkormányzata és Vinkovci között az európai integrációs folyamatok szellemében közel tíz éve testvérvárosi megállapodás született. A két város, valamint Vinkovci város magyar kisebbségi képviselőjének, Nádudvari-Wagner Ekaterina együttműködésének köszönhetően az idén nyáron is egy hetet a Balaton partján tölthettek a vinkovcei gyerekek.

Budapest Kőbányai Önkormányzata és Vinkovci között a kapcsolat 1999-ben kezdődött a Kőbányai Horvát Kisebbségi Önkormányzat javaslatára, majd 2006-ban hivatalosan is testvértelepülési szerződést kötöttek. Az együttműködés több területen is kiszélesedett az elmúlt évek során.
Nádudvari-Wagner Ekaterina, Vinkovci város magyar kisebbségi képviselője elmondta, a két város kapcsolatának köszönhetően az idén is egy csoportnyi vinkovcei gyerek Balatonlellén nyaralhatott.
– A táborban én is fölkeresetem a gyerekeket, akik igencsak aktívan vettek részt a számukra szervezett programokban. Nagyon jó alkalmuk nyílt a barátkozásra is, hiszen magyarországi társaikon kívül még Lengyelországból, Romániából, Csehországból, Szlovákiából és Szlovéniából is érkeztek gyerekek. A legfontosabb, hogy a magyar történelemmel, kultúrával és hagyományokkal is megismerkedtek – mondta Nádudvari-Wagner Ekaterina.

 

{fcomments}