Tadić embertelennek nevezte a „temerini fiúk”-ra kirótt ítéletet

417

Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, aki egyben az MSZP és az Európai Szocialisták Pártja nevében részt vett Belgrádban a Demokrata Párt szombati tisztújító kongresszusán, külön megbeszélést is folytatott Boris Tadić államfővel, a DP elnökével, aki nagyon pozitívan értékelte az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott november végi találkozóját. A magyar képviselőnő Tadić közbenjárását kérte öt temerini fiatalember ügyében, akiket még 2005-ben ítéltek egyenként 10-15 év börtönre egy meglehetősen vitatott perben. A szerb politikus szerint az ítélet ,,embertelen”, és lesz engedmény az ügyükben – írja az MTI.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) vezetősége közleményt adott ki, amelyben üdvözli Boris Tadić szerb államfő nyilatkozatát, amelyet a temerini fiúk ügyében adott Gurmai Zita európai parlamenti képviselővel folytatott tárgyalásai során.

– Merjük remélni, hogy az ígéretet tettek is követik, és mihamarabb pontot lehet tenni ennek a szerb „igazságszolgáltatás” számára is egyre kényesebb ügynek a végére. Már csak az államfőn múlik, hogy a temerini fiúk ügyében benyújtott kegyelmi kérvényt aláírja-e – áll a közleményben, amelyet Kispalkó Szilveszter alelnök írt alá.