A szülők szerint nagy segítség a HMDK támogatása

785

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége vezetősége júliusban úgy döntött, hogy minden magyar iskolába járó, magyarul tanuló diáknak megvásárolják a magyar nyelvű tankönyveket. Jelentős terhet vesznek le ezzel a szülők válláról, akik fizetésükhöz viszonyítva tetemes összegeket kénytelenek kiadni gyerekük iskoláztatására.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége mindig is kiemelt fontosságúként kezelte a horvátországi magyar oktatásügyet, mert azt megmaradásunk egyik zálogának tartja. Hat évvel ezelőtt a HMDK volt az, amely először részesítette beiskolázási támogatásban a magyar iskolába iratkozó elsősöket, ezt folytatja azóta is a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma.

A HMDK legutóbbi ügyvezető elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy a magyar általános iskolában magyarul tanuló diákokat azzal fogják támogatni, hogy megvásárolják számukra az összes magyar nyelvű tankönyvet. A támogatás legalább 230 diákot érint.

A döntés meghozatala után értesítették a magyar nyelven működő általános iskolák igazgatóit, akik a szülőket arról tájékoztatták – vagy tájékoztatni fogják –, hogy a magyar tankönyvek a HMDK jóvoltából minden általános iskolás számára ingyenesek lesznek a 2016-17-es tanévben.

A tankönyvtámogatás nagy segítség a szülőknek

Novačkiék igazi nagycsaládnak számítanak, négy gyereket nevelnek Kopácson. A legidősebb hetedik osztályos, a középső negyedikes, a két legfiatalabb pedig ikerpár, akik az általános iskola harmadik osztályába járnak.

Novački Klaudia
Novački Klaudia

– Bizonyos könyveket megveszünk használtan vagy megöröklik az idősebbektől, de a tankönyvek még így is kb. kétezer kúnába kerülnek. Ezenkívül egyéb kiadásokkal is jár az iskoláztatás, ami már kisebb vagyonnak számít, pláne úgy, hogy csak a férjem dolgozik – nyilatkozta lapunknak Klaudia, hozzátéve, hatalmas segítséget jelent számukra a HMDK könyvtámogatása.

A kórógyi iskola diákjait tavaly a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat részesítette tankönyvtámogatásban, de ez csak az elsősöket érintette. A HMDK támogatására viszont az összes, magyar tannyelvű oktatásban részt vevő általános iskolás kisdiák számíthat.

Cserepeséknek három gyerekük van, ebből kettő már a kórógyi iskola tanulója.

Cserepes Diana
Cserepes Diana

– Közel ezer kúnát költünk tankönyvekre, ezenkívül ruhára, cipőre, táskára és más egyéb tanszerekre is szükségük van a gyerekeknek. Örültünk, amikor megtudtuk, hogy idén legalább a magyar  tankönyvekre nem kell költenünk – mondta Diana.
Jövőre a legfiatalabb csemetéjük is az iskolapadot fogja koptatni. Egy osztályba jár majd Ambrusék kisebbik gyerekével, aki jelenleg az eszéki magyar iskolaközpont ovisa. Ambrus Irén, az anyuka lapunknak elmondta, kisebbik gyerekük óvodáztatása többe kerül, mint idősebb gyerekük iskoláztatása, de az sem olcsó mulatság, különösen évkezdéskor.

Ambrus Irén
Ambrus Irén

– Most szerzem be a tankönyveket, néhányat sikerült „megörökölnöm”, de attól tartok, így is sok pénzt kell még kiadnom a könyvekre. Jó volna, ha minél több könyvet átvehetnénk az idősebb korosztályoktól, ez azonban bizonyos könyvek, például a gyakorlófüzetek esetében nem működik, mivel azokba nemcsak ceruzával írnak, hanem festenek is, így gyakorlatilag egyszer használhatók – mondja Irén.

Hozzátette, idén a magyar tankönyvek esetében szerencsére nem kell használt könyvekben gondolkodniuk, a HMDK új könyvekkel látja el kisdiákjaikat.

A laskói Kovács Vajda Etelka három gyermek édesanyja. Idén annyival könnyebb a helyzete, hogy a legidősebb fia most fejezte be a középiskolát, aminek a legnagyobb a költségvonzata. Másik két gyereke még általános iskolába jár. Ők általában „örökölt” könyveket kaptak, a gyakorlókat viszont neki is meg kellett vennie.

11-etelka
Kovács Vajda Etelka

– A könyvvásárlás minden évben nagy kiadást jelent, amire spórolnunk kell. Nagy segítség számunkra, hogy idén mindkét gyerek új magyar tankönyvekből tanulhat majd – mondta Etelka, köszönetét fejezve ki a HMDK-nak a támogatásért.

Hazánkban a gazdasági helyzetet, az életszínvonalat jól tükrözi a nyugatra vándorlók tömege. Akik viszont itthon maradnak, az „otthon melegéért” cserében be kell érniük szerényebb életminőséggel, ami többek között azt jelenti, hogy a legkisebb kiadásokat is jól meg kell fontolniuk. És a tankönyvek nem is a legcsekélyebb kiadások közé tartoznak, bizonyos családok esetében egyhavi fizetés is rámegy. A gyerekek minőségi iskoláztatásának, anyanyelvi oktatásának nem szabadna pénzkérdésnek lennie – ezzel a HMDK vezetősége is tisztában van, ezért tartja fontosnak, hogy lehetőségeihez mérten segítse a szülőket.