Színes programokkal ünnepelte közösségét Haraszti

105

Ragyogó napsütésben zajlott a hatodik Haraszti Fesztivál, amely egész nap változatos programokkal várta a résztvevőket. Délelőtt gyermek és felnőtt festőtábor színesítette a kínálatot, délután és este pedig főzőversenyek, kulturális műsorok és koncertek teremtettek igazi fesztiválhangulatot.

A rendezvény fő célja, hogy életben tartsa és továbbadja a település ősi gasztronómiai és néptánchagyományait. Haraszti múltját a sokszínűség jellemezte: bár a falu lakossága a második világháború után jelentősen átalakult, a helyiek, köztük azok is, akik időközben elköltöztek, ma is erősen kötődnek szülőfalujukhoz. A valaha virágzó kisiparos és kézműves település ma már csak néhány száz lakosnak ad otthont, ahol a magyar nyelv használata is visszaszorulóban van, ezért különösen fontos a kulturális értékek ápolása.

A szervező Haraszti Ifjúsági Egyesület munkáját nemcsak a fiatalok lelkesedése, hanem a közösség iránti elkötelezettsége is jellemzi. Délelőtt a festőszekció szervezésében kicsik és nagyok ragadtak ecsetet, a kész művekből pedig kiállítás is nyílt. Délután kirakodóvásár, majd gazdag kulturális program várta a látogatókat: néptáncosok érkeztek többek között Várdarócról, Dályhegyről, Szentlászlóról, Ivanovciból, Lacházáról és a magyarországi Nagyatádról. A haraszti asszonyok hagyományos ételekkel – barátfülével, káposztás és mákos tésztával – kínálták a vendégeket.

– Nagy öröm számunkra, hogy immár hatodszor szervezhettük meg a fesztivált. Fiatalokként nagy felelősségünk van abban, hogy a közösséget és a hagyományokat megőrizzük. Ez a rendezvény ennek az elkötelezettségnek a bizonyítéka – hangsúlyozta Csiszár Norbert, az egyesület elnöke.

A rendezvényen köszöntőt mondott Magdó János eszéki magyar főkonzul, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, valamint Krunoslav Morović, a Lacházi Járási Tanács elnöke, az eseményen részt vett Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.

A délután két főzőversennyel folytatódott: a csapatok halpaprikás és rostélos készítésében versengtek egymással.

Este a Pertlik zenekar muzsikált, előttük pedig egy Samoborból érkezett zsonglőr-akrobata páros szórakoztatta a gyerekeket, majd a Gazde zenekar koncertje zárta a napot.

A fesztivál a HMDK, a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a regionális fejlesztési minisztérium és a Lacházi járás támogatásával valósult meg.