Az amerikai kontinens keleti partvidékén őshonos kék tarisznyarák (Callinectes sapidus) az elmúlt tíz évben megvetette lábát Horvátországban is. Az inváziós fajnak nagyon kedvez az Adria-parti éghajlat, ezért rövid idő alatt nagyon elszaporodott, gondokat okozva ezzel a helyi halászoknak.
Az első kék tarisznyarákokat 1949-ben észlelték a Földközi-tengerben, de Horvátországban csak 2004-ben fogták ki az első példányokat Split térségében. Az ízeltlábúak feltételezhetően az óceánjárók ballaszttartályaiban érkezhettek Amerikából az Adriai-tengerbe, ahol a kedvező klíma miatt hamar elszaporodtak. Ma már szinte minden öbölben nagy számban fellelhetők, ami nagy problémát okoz a halászoknak. Az idegen rákok miatt leginkább az egyszerű „falusi” halászok bosszankodnak, mert tönkreteszik a hálóikat, és a betolakodók a fogást is megdézsmálják. Védekezni nem lehet ellenük, ezért a halászok tehetetlenek.
A kék tarisznyarák a világ más részein, főként az Egyesült Államokban valóságos ínyencségnek számít, halászatára egész iparág épült ki a keleti partvidéken. Horvátországban viszont egyelőre senkinek sem kell a kék rák, annak ellenére, hogy világpiaci ára jelenleg kilogrammonként 3,5 amerikai dollár körül mozog. A dnevnik.hr nevű horvát portál a helyszínen próbált utánajárni a tényeknek, és a Neretva folyó torkolatában tevékenykedő halászoktól megtudta, már folynak a tárgyalások az esetleges felvásárlókkal, de alig van érdeklődés a tájidegen rák iránt. A halászok abban bíznak, hogy mégis megjelenik majd egy felvásárló. Amíg ez nem történik meg, addig nem marad más, mint az értékes fogás „vámszedői” miatti bosszankodás.