Semjénházán tartották meg a MuKoBridge zárókonferenciáját

229

A folyók nem elválasztanak, hanem összekötnek, ezt bizonyítja a MuKoBridge nevű, a Murakeresztúr-Kotor közötti Mura-híd és a kapcsolódó közúti szakaszok megépítését célzó projekt is, amelynek múlt héten tartották a zárókonferenciáját.

Murakeresztúr és a horvátországi Kotor (Kotoriba) egymástól légvonalban 4-5 kilométerre fekszik. Ennek ellenére közúton jelenleg több mint 50 kilométeres kerülővel, egy óra alatt lehet eljutni az egyik településről a másikra. A MuKoBridge projektben tervezett új híd és a kapcsolódó közútszakaszok megépítése ezt az utazási időt pár percre csökkenti. A projekt összértéke 920.394 euró. A MuKoBridge projekt 85%-ban az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, az Interreg program, határon átnyúló együttműködés keretében.

Mladen Andrlić, Matijević Olivér, Šime Erlić, Sunčana Glavak, Kiss-Parciu Péter, Cseresnyés Péter és Demcsák Csaba

A Kotoribát és Murakeresztúrt összekötő híd és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindkét országban régóta álma az embereknek, ezt bizonyítja, hogy a beruházás fejlesztésének előkészítése még 2005-ben megtörtént. A következő lépés a mintegy egymillió euró értékű híd tervezése.

– A HMDK nevében elmondhatom, nagy öröm számunkra, hogy egy újabb olyan projekt valósult meg, amely a folyókra nem mint választóvonalakra tekint. Az együttműködési lehetőségeket akkor lehet igazán kihasználni, ha minél sűrűbb az összeköttetés a két ország, a határ két oldalán élő közösségek között. A MuKoBridge és a hozzá hasonló projektek pedig elősegítik a határ két oldalán működő önkormányzatok még hatékonyabb gazdasági és kulturális együttműködését is – nyilatkozta Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke.

A közép-európai együttműködés különösen fontos Magyarország számára, főleg amióta elindította a gazdaságfejlesztési programját. Az átkelő a nemzetközi idegenforgalomba való bekapcsolódást azzal is segíti, hogy közvetlen összeköttetést teremt az EuroVelo 13 nemzetközi kerékpáros útvonal horvátországi szakaszához.

A semjénházi (Magyarország) zárókonferencián részt vett Šime Erlić regionális fejlesztésért és európai ügyekért felelős miniszter, Kiss-Parciu Péter, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, Sunčana Glavak európai parlamenti képviselő, Cseresnyés Péter magyar országgyűlési képviselő, dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete, dr. Mladen Andrlić, Horvátország magyarországi nagykövete, dr. Koósz Attila, Horvátország magyarországi tiszteletbeli konzulja, Preksen László, a Mura Régió – Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás elnöke és Josip Grivec társelnök, Matija Posavec, Muraköz megye zsupánja, Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Gugán János, a magyarországi Országos Horvát Önkormányzat elnöke.