Erdőd – Hugyikék három éve használják az AGROsolution biotermékeit és a baktériumtörzseket, melyek termőterületeiken mostanra teljesen felváltották a hagyományos műtrágyákat. Az idei évi búza terméshozama azt bizonyította számukra (is), hogy van élet az ureán túl, méghozzá egy minőségibb, gazdaságosabb és környezettudatosabb termelés.
Az Erdődi-háton levő gabonatermő földek minősége nem versenyezhet a legjobb drávaszögi területekével, de egy ottani termelő elégedettségének adott hangot a búza idei terméshozamát illetően, pedig ott is szélsőséges az időjárás, költségesek a befektetések, és ott is méltatlanul alacsonyak a felvásárlási árak.
Hugyikék családi gazdasággal rendelkeznek, és rendkívül elégedettek az idei búzaterméssel, ami állításuk szerint elsősorban az AGROsolution biotermékcsaládnak és a baktériumtörzsek kínálta készítményeknek köszönhető. Ahhoz, hogy a hagyományos műtrágyákról egy termelő áttérjen az alternatív trágyázási technológiára, bátorságra van szükség, hiszen amikor a létfenntartást biztosító családi gazdaság éves terméshozamáról van szó, legtöbben maradnak a hagyományos módszereknél. Hugyikék mertek kísérletezni, és mára meggyőződtek róla, hogy megérte.
Az AGROsolution termékeit három éve használják a gabonaföldeken, a gyümölcsösben és a szőlőben is. A hagyományos műtrágya használatát fokozatosan csökkentették, s mostanra eljutottak arra a szintre, hogy az AGROsolution folyékony levéltrágyáján és a baktériumtörzseken kívül csak minimális fejtrágyát használnak, ureát egyáltalán nem.
– Ennek az eredményeképpen egyre jobb a talajminőség, így évről évre kevesebbet kell használni a gombaölő és a rovarölő szereket, kevesebb az üzemanyag, vagyis folyamatosan csökken a befektetés. A termés viszont gyönyörű, a levelek haragoszöldek, a szőlő cukorfoka növekedett, a gabona ellenállóbb a stresszes helyzetekben. És ami a legfontosabb, hogy rekordtermést értünk el idén búzából, minőség és mennyiség szempontjából is – nyilatkozta lapunknak Hugyik Krisztián.
Amikor a számokról kérdeztem, hangsúlyozta, figyelembe kell venni, hogy az Erdődi-háton nem olyan jó minőségűek a szántóföldek, mint mondjuk a Drávaszög alsó részein.
– Amíg az elmúlt években átlagosan 6 tonna körüli búza termett hektáronként, idén meghaladta a 9 tonnát a termésünk – mondja Krisztián.
Édesapja, Imre lapunknak úgy nyilatkozott, számukra az AGROsolution termékei, továbbá az alkalmazott baktériumtörzsek már bizonyítottak, ők már a hagyományos műtrágyákra nem térnének vissza, a kétkedő gazdáknak pedig csak azt ajánlja: aki nem hiszi, próbálja ki!
Extremo Forte Terra – a legígéretesebb termék, amely augusztusban kerül piacra
Szloboda Tibor, az osztrák és magyar cég új trágyázási technológiáját hazánkban népszerűsítő Agronis vállalat egyik vezetője egy korábbi interjúban már beszámolt lapunknak a természetes mikrobiális termékek működéséről, hatásáról. A termék hatóanyagát adó természetes baktériumtörzsek hatásukat a talajba jutva fejtik ki: gazdagítják a talaj mikroflóráját, megkötik és elérhetővé teszik a nitrogént, biológiailag megkötött és kémiailag immobilizált káliumot és foszfort szabadítanak fel a növény számára, hatékonyan lebontják a növényi maradványokat, növelik a humusztartalmat, a talaj pH-ját a növények igényeinek megfelelően állítják be, és növelik a növények ellenálló képességét és egészségét. A termék használata egyszerűbb, mint a műtrágyaszórás, három év használat után könnyebbé teszi a földmunkát, és ami a gazdákat a legjobban érdekli, egészségesebb növényt és jobb hozamot biztosít, mint a hagyományos műtrágyák.
– Az általunk forgalmazott legújabb termék, az ExtremoForte Terra augusztusban kerül piacra. Jó szívvel ajánlom a termelőknek, hiszen ez most termékcsaládunk csúcsa. Az új termék a benne található speciálisan ellenálló extremofil baktériumtörzsek, továbbá a talaj eredeti háttérflóráját képző mikrobák aktivitásának a növelésére további speciális tápanyagokat, többek közt természetes huminsavakat és hatékony cseppképződést segítő természetes anyagokat is tartalmaz. A nedvesíthető por (WP) formulát könnyebb tárolni, és a használata is egyszerűbb. Míg a folyékony formulából tíz literre volt szükség hektáronként, ebből csupán 2,5 kg-ra – harangozta be Szloboda Tibor az új termék érkezését.
Régebb óta piacon lévő termékeik sikerével kapcsolatban elmondta, nagy öröm számára Hugyikék visszajelzése. Megjegyezte, nem ők az egyedüli elégedett felhasználók, Novi Bolmanban (Újbolmány) is van például egy 600 hektárt művelő gazda, aki a földminőség jelentős javulásáról számolt be nemrég, mint megtudta, a talaj sokkal omlósabb, lélegzik, ismét van giliszta benne, hiszen tisztul a kémiai anyagoktól, amelyek korábban felhalmozódtak benne.
S ha az egészségesebb élelmiszer, a földterületek, a természet óvása nem elegendő ok a műtrágyák leváltására, a bioszerek használói azt is tapasztalják, újra versenyképessé válik a gabonatermesztés a jelenlegi méltatlan viszonyok közepette is.














