A hősi halált halt haditengerészek tiszteletére a pulai/pólai temetőben 2017-ben állított emléktáblánál alkalmi megemlékezésre került sor múlt pénteken Magyarország zágrábi nagykövetsége és a helybéli Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület közös szervezésében.
Koszorúzással tisztelegtek idén is a tengermelléki magyarok a pulai temetőben nyugalomra lelt tengerészek emléke előtt. Ezt minden év júniusában megteszik, június 10. ugyanis a Magyar Haditengerészet és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja. 1918-ban ezen a napon süllyedt el a híres Szent István csatahajó.
Nemcsak a hadihajó építésének minden mozzanatát kísérte közfigyelem, hanem elvesztését is egy nemzet gyászolta. Két évig épült, 1914-ben bocsátották vízre Fiume kikötőjében, de csak a következő évben állt szolgálatba, miután Pólában felszerelték rá a teljes fegyverzetet, és befejeződött az 1087 fős legénység kiképzése. Sajnálatos módon a csatahajó pályafutása méltatlan véget ért: első bevetésén két olasz katonai motorcsónak anélkül süllyesztette el, hogy a hajó életében egyetlen értékelhető lövést leadhatott volna.

Emlékező közönség a tengerésztemetőben
A pulai sírkert Európa egyik legnagyobb katonai temetője, több mint 150 ezer katona, tengerész végső nyughelye, köztük 157 magyaré is. A HMDK Isztria megyei egyesülete tagjainak sikerült mintegy 15 magyar tengerészt a sírfeliratok alapján, név szerint is azonosítaniuk, sírjaikat nemzetiszín virágokkal jelölték meg. A szervezet 2004-ben egy emléktáblát is állított a temetőben az első világháborúban elesett pulai magyar matrózok és katonák emlékére. Majd pár évvel ezelőtt, 2016-ban a magyar Országgyűlés a magyar hősi halott haditengerészek emléknapjává nyilvánította június 10-ét.
A tengerésztemetőben összegyűlt emlékezők elsőként dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövetének beszédét hallgatták meg.

– Azt gondolom, hogy egyúttal az összetartozásunkat is szolgálja, hiszen az isztriai és a pólai magyar szervezettel és Jankovics képviselő úrral együtt ünnepelhetünk, illetve emlékezhetünk a mai napon. A mai nap emlékeztet bennünket arra, hogy a szomszédunkban jelenleg is háború zajlik, és a háború borzalmait el kell kerülni. Magyarország kormánya az azonnali béke mellett áll, ennek a mai napnak ez is egy külön jelentőséget ad – nyilatkozta a nagykövet.
Az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselő is.
– Egy olyan helyen, ahol 150 ezer katona és matróz sírhelye van, az első gondolatunk mindig az, hogy mennyire értelmetlen is egy háború. Ma már tudjuk, hogy ebben a temetőben legalább 157 magyar ember lelt örök nyughelyet, legnagyobb részük pontosan 105 évvel ezelőtt, tehát a Szent István csatahajó elsüllyedésének a napján halt meg. Ez a szomorú helyszín azonban arra is emlékeztet bennünket, hogy volt idő, amikor mi, magyarok, együtt a horvát és osztrák szomszédainkkal, a legnagyobbak voltunk, amikor olyan hadseregnek voltunk a részei, amelynek 135 ezer matróza volt, ennek 20 százaléka pedig magyar. Erre az időszakra büszkék lehetünk itt, Pulában is – mondta Jankovics Róbert.
Az emlékezők koszorúk elhelyezésével rótták le tiszteletüket.















