Programegyeztetés a HMDK bellyei székházában

0
377
07-szak

A Nemzetpolitikai Államtitkárság  2015-ben ismét tematikus évet hirdetett, A külhoni magyar szakképzés évét. Az idei évre szóló programokról egyeztettek hétfőn Bellyén a HMDK, a HMDK Gazdakör és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának képviselői Pirityiné Szabó Judittal, a Nemzetpolitikai Államtitkárság (NÁ) főosztályvezetőjével és Hajnal Virággal, a NÁ stratégiai főreferensével.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2012 óta minden esztendőben tematikus évet hirdetett. 2012-ben a külhoni magyar óvodásokra, 2013-ben a kisiskolásokra, 2014-ben pedig a felsősökre fókuszáltak. 2014-ben megfogalmazódott, hogy az elkövetkezendő időszakban a nemzetpolitikát leginkább meghatározó elem a gazdaságfejlesztés lesz. Éppen ezért a NÁ 2015-ben ismét tematikus évet hirdetett, A külhoni magyar szakképzés évét.
A HMDK bellyei székházában tartott programegyeztető ülésen többek között elhangzott az is, a kezdeményezésnek az a „kiváltó oka”, hogy a szakképzés gondokkal küszködik, az emberek nagy része eltartásra szorul. Ezzel egyidejűleg gazdasági migrációra is felfigyelhetünk: számottevően hagyják el szülőföldjüket a jobb megélhetés reményében. Így a hétfői tanácskozásnak elsősorban az volt a célja, hogy feltérképezzék a program horvátországi lehetőségeit, meghallgassák, közösen megvitassák a jelenlévők javaslatait.
Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető elismerően szólt a pedagógusfórum eddigi tevékenységéről, arról, hogy újraindította beiskolázási programját, és örömét fejezte ki, hogy a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége szintén kampányt hirdetett a magyar iskolák érdekében. Hozzátette azt is, hogy a nagyobb régiók is hasonló gondokkal, problémákkal küzdenek, mint a horvátországi magyarság, ezért is fontos, hogy közösen próbáljuk megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek megoldásokat jelenthetnek a kérdésben.
Hajnal Virág stratégiai főreferens az idei programot ismertetve elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is lesznek olyan programelemek, amelyek majd ismétlődnek, tehát lesz Kárpát-medencei körút.
– Lesznek különböző tréningek: vállalkozói képességek fejlesztése diákok és pedagógusok számára, lesz pályaorientációs tréning pedagógusoknak , amellyel segíthetik majd a felsős diákok szakképzésbeli orientálását. Nagyon sok olyan elem is lesz, amelyek révén minden egyes régióban a szakképzést úgy igyekeszünk fejleszteni, hogy az hozzájáruljon ahhoz, hogy a szülőföldön tudjanak boldogulni a fiatalok, itt tudjanak a későbbiekben munkát találni és itthon maradni – fejtette ki Hajnal Virág.
A tanácskozáson a HMDK részéről Jakab Sándor elnök és Jankovics Róbert ügyvezető elnök, a pedagógusfórum részéről Csapó Nándor, Kovacsevity Anna és Pálinkás Krisztián, a HMDK Gazdaköre részéről pedig Szabó Attila és Prosszer Horvatin Szanella vettek részt és tettek javaslatokat a programmal kapcsolatban.

 

{fcomments}