Pénzügyi gondokkal küzd Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata

413

Pénzügyi gondokkal küzd Horvátország legnagyobb magántulajdonban levő vállalata, az Agrokor, elemzők állami beavatkozást várnak a cég helyzetének rendezésére.

A Szlovéniában, Boszniában és Szerbiában is érdekelt cégcsoporton belül mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak száma meghaladja a 60 ezret, az éves összbevétele pedig az 50 milliárd kúnát.

A cég likviditási problémáinak hírére múlt szerdán 10 százalékkal esett vissza a horvát tőzsdén szereplő részvények ára.

„A Moody’s és az S&P hitelkockázat-minősítő is nemrég leminősítette a cégcsoport hitelkockázati besorolását, a nemzetközi pénzpiacon jelentősen csökkent a vállalat által kibocsátott kötvények értéke” – írta a Večernji list napilap múlt hét csütörtökön.

Az Agrokor legnagyobb hitelezője, az orosz Sberbank úgy nyilatkozott: nem kívánja átvenni a vállalatot, és részesedést sem akar a cégből, csak garanciát kér arra, hogy az eddig befektetett 1,2 milliárd euróját visszafizeti a vállalat.

Szakértők szerint az Agrokor felszámolása beláthatatlan következményekkel járhat a horvát gazdaságra, ezért a lap szerint a horvát kormány azt tervezi, hogy segít az Agrokornak, de még nem született döntés, milyen modell szerint.

A kabinet egy része azon az állásponton van, hogy a vállalatnak pénzügyi injekcióra van szüksége, hogy a horvát beszállítók és alkalmazottak felé rendezni tudja tartozását. Ezért az állam politikai és pénzügyi kezességet vállalna európai intézményeknél alacsony kamatú hitel felvételére. Más kormánytagok véleménye szerint a vállalatból vissza kellene vonulnia Ivica Todorić tulajdonosnak és menedzsmentjének, a hitelezőknek pedig egy krízismenedzsmentet kellene felállítaniuk, hogy átszervezzék a vállalatot. Ebben az esetben a tulajdonos nem tarthatná meg 93 százalékos tulajdonrészét az Agrokorban, a céget nagy valószínűséggel bevezetnék a tőzsdére vagy eladnák. Sajtóértesülések szerint a Tesco és a Coca-Cola korábban érdeklődött a vállalat iránt. A harmadik modell alapján csődeljárás alá vonnák a cégcsoportot, ami 60 ezer ember munkahelyét veszélyeztetné közvetlenül, és még legalább 60 ezret a beszállítóknál.

A Večernji list úgy véli: a horvát kormány keze meg van kötve, mert közvetlenül nem segíthet az Agrokornak, ugyanakkor a lap szerint az Európai Unió kormányai nem formálisan vagy lobbizással eddig is segítették saját stratégiai vállalataikat.

Az Agrokor tulajdonában van a Belje d. d. mezőgazdasági kombinát, a Konzum horvát kiskereskedelmi áruházlánc, a Jamnica d. d., Horvátország legnagyobb ásványvíz-előállító vállalata, a Sarajevski kiseljak d. d. boszniai ásványvízgyártó vállalat, a szlovén és szerb Mercator kiskereskedelmi áruházlánc és cégcsoport, a Solana Pag d. d. pagi sógyár, a Ledo horvát jégkrémvállalat és más, mezőgazdasággal és élelmiszerek előállításával foglalkozó cégcsoport.