Pakráci nemzettársaink a magyar gasztronómiát népszerűsítették

28

A Pakráci Magyarok Közössége Lipiken vett részt az ottani halfőzőversenyen, Ploštine településen pedig egy másik rendezvényen gasztronómiai bemutatót tartott.

A Pakráci Magyarok Közössége két csapattal is benevezett a lipiki városnapi halfőzőversenyre, ahol összesen 57 csapat mérettetett meg a régió egyik legkedveltebb ételének elkészítésében. A helyieken kívül szinte egész Szlavónia és Baranya területéről érkeztek versenyzők. Október 8-án pedig a Liberta Olasz Közösség szervezésében tartották meg az Ősz a vidékünkön (Jesen u našem kraju) nevet viselő, hagyományőrző rendezvényt. A program során bemutatták a hagyományos olasz lószalámi készítését, valamint sok más érdekes őszi szokást is prezentáltak. A Pakráci Magyarok Közössége a hagyományos magyar lángos készítését mutatta be és kínálta is az odalátogatóknak.