Mozgalmas hétvége a vukovári magyaroknál

0
28

Mozgalmas hétvégéjük volt a Vukovári Magyarok Egyesülete tagjainak: szombaton a sepsei, a pélmonostori és kórógyi egyesületek magyarkártya-kedvelőit látták vendégül, valamint az egykori fonók hangulatát idézték fel, vasárnap pedig részt vettek az újbezdáni tengerifeszten.

Egy összejövetelen vetődött föl az ötlet, amikor beszélgetés közben kiderült, hogy sokan szeretnek kártyázni, de nincs alkalmuk más magyar egyesületekkel együtt hódolni a szenvedélyüknek. Ezért két drávaszögi és két szlavóniai egyesület tagjai abban állapodtak meg, hogy összefognak és mind a négy településen tartanak kártyaversenyt. Az ötlet tavaly meg is valósult: először Sepsén találkoztak, majd a pélmonostori Magyarok Otthonában ültek asztalhoz, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt, így a kórógyi találkozót pár hete tarthatták csak meg, a hétvégén pedig Vukováron jöttek össze.

– Nagyon jó ötletnek bizonyult ez a találkozó, mert minden egyesületben vannak olyan személyek, akik nem tagjai egyik művészeti szekciónak sem, de szeretnek a közösségükbe járni. Ezzel pedig most az ő számukra is teremtettünk szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget – mondja Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének vezetője.

Megidézték az egykori fonók hangulatát

A fonó a női társas munka legfontosabb alkalma volt. Többnyire az őszi betakarítástól a farsang végéig tartott. A fonó volt tulajdonképpen a téli szórakozás és játék fő színtere, ahol helye volt a mesemondásnak, dalok éneklésének, találós kérdéseknek.

– Folyamatosan új elfoglaltsággal igyekszünk bővíteni a tevékenységi körünket, hogy mindenki megtalálja a számára érdekes elfoglaltságot – mondja Rozália asszony, aki hozzátette, hogy az ún. fonóban fonni ugyan nem fontak, de az egykori fonók hangulatát idézve éneklés, mesélés mellett kézimunkáztak, gyöngyöt fűztek, társasjátékoztak. És míg bent a férfiak szórakoztak a kártyaasztalok mellett, az asszonyok is hasznosan töltötték a szombati napot.

A hagyományápoló összejövetelt a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.