Mohács–Bellye kisvasút

938
10-kisvast

Február 7-én kiállítás nyílt a pélmonostori mozi előcsarnokában, melynek témája a Mohács–Bellye kisvasút. A rendezvényen a vasúthoz kapcsolódó dokumentumokat és fényképeket tekinthette meg a közönség.

„Albrecht főherceg minden bizonnyal örül, ha látja valahonnan fentről ezt a kiállítást“ – mondta nyitóbeszédében dr. Bokor Béla pécsi egyetemi tanár, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnöke. A monarchiabeli főúrnak ugyanis nagy szerepe volt a Mohácsot Bellyével összekötő kis nyomtávú vasútvonal építésében, amely nagy szolgálatot tett az e tájon élőknek.

Eleinte lóvontatással közlekedett, fát és mezőgazdasági terményeket szállítottak rajta. A lovakat idővel gőzmozdonyra cserélték, így a vonat egyre több feladat ellátására volt alkalmas.

A 20. század elején 115 kilométeren közlekedett, ami még ma sem számítana gyenge teljesítménynek.  A vonat az útvonalát érintő területeken elsősorban a gazdasági élet fellendítésére szolgált, ezáltal azonban a társadalmi élet fejlődéséhez is hozzájárult. Bokor Béla szerint a kiállítás létrejöttével szimbolikusan újraindult a vonat, és bízik benne, egyszer még a valóságban is szállítani fogja az utasokat, és neki köszönhetően még inkább ápolhatjuk a jószomszédi viszonyt. 2012 óta ugyanis megszűnt a Horvátország és Magyarország között a vasúti összeköttetés.

A kiállítás ötletgazdája a mohácsi Mórócz Sándor Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató.

– Ezen a területen is számos munkásember dolgozott olyan állásban, amelyek köthetők voltak a vasúthoz. Talán élnek is közülük néhányan, de minden bizonnyal vannak hozzátartozóik, akiket érdekelhet a vasút története, ezért úgy gondoltam, érdemes lenne megszervezni a kiállítást Pélmonostoron – mondta Mórócz Sándor.

Rajta kívül a kiállítás létrehozásában közreműködtek Alaica Nikola és Nagy Lajos Pélmonostorról, valamint Csorbai Ferenc és Mayer Antal Mohácsról.

Pélmonostor polgármestere, Ivan Doboš elmondta, a csődeljárás előtt álló cukorgyár tulajdonában volt egy mozdony néhány vagonnal, amelyek egykor ezen a vasútvonalon közlekedtek. Ezek a város tulajdonába kerültek. A tervek szerint egy kocsit a Cukorgyári-tónál – amelyet turisztikai komplexum részeként újítanak fel – állítanak majd ki, egyet pedig a városi vasútállomásnál helyeznek el, más helyszínekkel kapcsolatban meg kikérik a pélmonostori és a drávaszögi polgárok véleményét.

10-kisvast-2

 

 

{fcomments}