Kopács – Ruzsicska Ilonkát Kopácson mindenki csak „óvó néninek” szólítja, a már nem óvodáskorú gyerekek, de a felnőttek is. A magyarázat pedig egyszerű: azon túl, hogy már több mint 10 éve a helyi óvodában dolgozik, így a felnövekvő gyerkőcök második anyukája, nincs olyan rendezvény a településen, amelynek a szervezésében ne venne részt.
Ruzsicska Ilonka a kilencvenes években fejezte be a pedagógiai főiskolát Eszéken, ahol óvónői szakképesítést szerzett. A háborús években a család a magyarországi Drávaszabolcson talált menedékre, és riportalanyom is itt kezdhette meg a szakmai tapasztalat gyűjtését: két évig dolgozott a helyi óvodában, ahol nagyon jól érezte magát. Itt sok gyakorlati dolgot megtanult, ezeket a későbbiekben is jól tudta hasznosítani. A két év azonban gyorsan elrepült, és 2001-től már lehetősége volt itthon is munkába állni, a kopácsi óvoda vezetőjeként. Amennyire azonban boldogsággal töltötte el, hogy szülőfalujában dolgozhat, annyival nehezebb is volt a dolga. A magyarországi óvodával ellentétben itt ő egyedül foglalkozott a gyerekekkel, nem volt másik óvónő, sem dadus, az uzsonnakészítésről, a takarításról – néhány évig, amíg fával fűtöttek – és a fűtésről is neki kellett gondoskodnia. Utóbbi jelentette a legnagyobb terhet, hajnalonként járt le az óvodába, hogy mire az ovisok megérkeznek, jó meleg várja őket. A váltás annyiban is újat hozott, hogy Kopácson két nyelven kellett kommunikálni, hiszen mindig vannak olyan gyerekek, akik nem tudnak magyarul. Ennek ellenére a magyar hagyományok ápolása fontos része az oktatási tervnek, hiszen alapvetően magyar óvodáról van szó. Ilonka elmondta, volt példa arra is, hogy egy eszéki család azért íratta be hozzá a gyerekét, hogy megtanuljon magyarul.
Szabadon, játékosan, örömmel
A kopácsi óvó néninek a mottója: szabadon, játékosan és örömmel. Ezekre építette a nevelési tervet. Szerinte nincs olyan gyerek, akit ne lehetne kezelni, nevelni. Az évek alatt sokféle habitusú kis emberrel volt dolga, és megtanulta hamar felismerni, melyiküknek mire van szüksége. Egy óvónőnek elsősorban következetesnek kell lennie, ezt a szülőknek is mindig elmondja, hogy az otthoni nevelésben is mindig legyenek azok. De egy jó óvónőnek további jó tulajdonságokkal is kell rendelkeznie: ilyen a türelem, a sokoldalúság, az alkalmazkodóképesség. Még ezeknél is fontosabb: szeretni kell a gyerekeket és a szakmát.
Ilonkának valóban nincs egyszerű dolga, hiszen jelenleg 19 gyermekről gondoskodik egyedül. De mint mondja, sosem bánta meg, hogy ezt a hivatást választotta. Az óvodások mellett két gyermek büszke édesanyja, akiknek a felnevelése során az óvodai munkában hasznosítható inspirációkat szerzett.
Az óvónői hivatás nagy felelősséggel is. Szerinte egy gyereknek sosem szabad hazudni, és egyenrangúnak kell tekinteni. Fontos, hogy ha mondani szeretne valamit, meghallgassuk, de úgy, hogy leguggolunk hozzá, így nem a föléje magasodó, parancsoló felnőttet látja bennünk. A gyermek gyakran „szócsöve” az otthon történteknek, így az óvónőt egyfajta titoktartás kell jellemezze.
Hagyományápolás és természeti nevelés
Az óvónők évi, havi, heti és napi tervek szerint dolgoznak. Ez ugyan fontos iránytű, de sokszor a gyerekek határozzák meg a foglalkozás menetét. Ilonka szerint a gyerekekre nem szabad semmit ráerőszakolni, inkább kreatív módszerekkel kell igyekezni felkelteni az érdeklődésüket. Emlékszik, hogy mennyire nehezen tudta megszerettetni a gyerekekkel a mesehallgatást, de aztán előkerültek a bábok, a cselekmény eljátszása, és ma már minden gyerkőc feszülten figyel a mesék olvasásakor. A felnőttnek természetesen jó példát kell mutatnia, így ha az óvó néni megtiltja a rágózást, akkor neki sem szabad ilyent csinálnia.
Az anyanyelvi és zenei nevelésen, illetve a táncon kívül a környezettudatos nevelésre is nagy hangsúlyt helyeznek. A gyerekek borzasztóan élvezik a természetet, az oviban van csigafarmjuk, haluk, és megfigyelték, ahogy a hernyók lepkévé alakultak át. Ismerik már a növényeket is.
Az ovisoknak jó a kapcsolatuk a kopácsi iskolásokkal, akikkel gyakran szerveznek közös programot.
Ilonkának nem ér véget a munkaideje, amikor kilép az óvodából, hiszen már készül is a következő napra. Elhivatottságát pedig az is jelzi, hogy az óvodások minden falusi rendezvény aktív szereplői. Az iskoláskorba lépő gyerekek búcsúzása évente ismétlődő érzelmi megpróbáltatás mind az érintett ovisok, mind az óvó néni számára. Szerencsére a gyerekek falubeliek, így további fejlődésüket is figyelemmel tudja kísérni. Számukra ő megmarad annak a kedves óvó néninek, akire a továbbiakban is számíthatnak.
