Arad, Pécs, Eszék – Képzőművészeti alkotók válogatott műveiből nyílt nemzetközi kiállítás Pécsett március 3-án. Az immár harmadízben megrendezett esemény első állomása Aradon volt, ahol 240 alkotó 270 munkáját tekinthették meg az érdeklődők. A pécsi tárlaton 22 festő és 8 szobrász képviselte Baranyát, mellettük 50 román művész, 12 eszéki alkotó és 30 olyan résztvevő
kapott helyet, akik más magyar városokban élnek, vagy éppen német, holland,
amerikai és görög nemzetiségű képzőművészek. Eszéket – mint a megnyitón is elhangzott – egy csokor csodálatos, fiatal, szárnyát bontogató nő képviselte nem kis sikerrel.
A kiállítás rangját emelte a három város vezetőjének köszöntő beszéde.
A tárlat áprilistól Eszéken lesz látható, a Waldinger Galériában.
A képen balról jobbra:
Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere, Burján István etnográfus, Danijela
Lovoković, Eszék város alpolgármestere, Bognár Levente, Arad város
alpolgármestere