A Grubišno Polje-i és a belovári magyarok is bemutatkoztak a 34. Ivanečki kresovi nevet viselő rendezvényen, ahova első ízben kaptak meghívást.
Nagy múltja van a Koprivnički Ivanecen tartott Ivanečki kresovi nevű rendezvénynek. A horvát néphagyományokat ápoló programra idén első ízben hívtak magyar tánccsoportot, így a Grubišno Polje-i és a belovári magyarok Gémeskút nevet viselő táncegyüttese a magyar tánchagyományokból adhatott ízelítőt a Dráva mentén.
– A Grubišno Polje-i Magyarok Közösségében táncolok már fél éve. Öt gyermek édesanyjaként is fontosnak tartom, hogy időt szakítsak a próbákra, hiszen a táncegyüttesünk olyan, mint egy kis család. Nagyon szeretem a fellépéseket, örülök annak, hogy sok helyen be tudunk mutatkozni – mondta Balog Jalžica, a tánccsoport egyik tagja.
A szlavóniai magyar egyesületekben nagyon fontosnak tartják, hogy minél több helyen bemutathassák a magyar hagyományokat, így minden új meghívásnak örülnek, és igyekeznek mindegyiknek eleget is tenni.