A darázsi születésű Fejes László a 20. század közepén költözött Főherceglakra, amely egykor a Bellye mezőgazdasági és ipari kombinát központja volt. A település fejlettségén sokat lendített a mezőgazdasági gépgyártó üzem, amely a honvédő háború előtt sok baranyai embernek, családnak biztosított megélhetést. Még korábban a Mohács-Bellye kisvasút is üzemelt, amely összekötötte Főherceglakot a szomszédos magyarországi településsel.
Főherceglak (Kneževo) utcáin végigautózva az az ember érzése, hogy szellemvárosban van. Az üresen álló, elhanyagolt gazdasági épületek méretéből látszik, hogy egykor fejlett településről volt szó. Akárcsak a régi tekepálya, a mozi épülte is romos. Egykori rendeltetéséről ma már csak az épületen levő tábla árulkodik. A Bellye Rt. valamikori központi épülete is itt található, ma már ennek sincs semmi funkciója. Amikor a főherceglaki mezőgazdasági gépgyártó üzem még működött, a település ezernél is több munkahelyet biztosított a drávaszögi embereknek. A darázsi születésű Fejes László az 1940-es évek végén kezdett a cégnél dolgozni, abban az időben, amikor még a Mohács-Bellye kisvasút is működött. A szerelvény Főherceglakon is megállt.
Negyven évet húzott le a gyárban
Fejes László életének eddigi nyolcvan esztendeje alatt sok jót és rosszat megélt. Darázson született, apját korán elvesztette. Édesanyjával és testvérével vészelték át a második világháborút. Ifjúkorában nem válogathatott a munkahelyek között, rá is a termelőszövetkezeti munka várt. Ám ő úgy döntött, ebben nem kíván részt venni, hanem inkább szakmát tanul. Az autószerelés iránt érdeklődött, ez akkoriban nagy népszerűségnek örvendett. Sikerült beiratkoznia a dárdai inasiskolába, azonban a terveivel ellentétben esztergályos szakma tanulására nyílt csak lehetősége. Az Eszékhez közeli nagyközségben rossz körülmények között voltak elszállásolva a tanoncok – nem volt se villany, se fűtés -, így Lászlót társaival együtt Főherceglakra költöztették. Itt ismét szakmát váltott. Gyorsan kitanulta a vasöntőmesterséget, és állást is kapott a Bellye mezőgazdasági gépgyártó üzemében. 1949-től 89-ig dolgozott itt, ötvenhat éves korában nyugdíjba vonulhatott, mivel nehéz fizikai munkát végzett a negyven év alatt.
A Fejes házaspár lakásának falain és polcain ma is azok a tárgyak – gyertyatartók, fali díszek – emlékeztetnek a régi munkahelyre, amelyeket László szabadidejében készített. Az utolsó tizenhét évet munkavezetőként dolgozta le, ezen időszak alatt számos szakmai értekezleten vett részt Horvátország-szerte, de Olaszországban is megfordultak a vasöntők szakszervezetével.
A huszadik század közepén a gazdasági mellett mozgalmas művelődési élet folyt Főherceglakon
Amikor Laci bácsi a 40-es évek végén Főherceglakra költözött, a település fénykorát élte. Mozgalmas kulturális élet folyt a településen. Az 50-es években horvát-szerb, német és magyar kultúregyesület működött a faluban, talán a magyar volt a „legerősebb”. A gépgyárnak magyar származású igazgatója volt, aki támogatta a kultúrmunkát. Megoldotta a színjátszókör utaztatását – teherautót biztosított a számukra. Vendégszerepeltek Bellyén, Laskón, Kiskőszegen, Darázson, Nagybodolyán és a vajdasági Apatinban is. A pusztai településeket pedig az ún. trezinákon, vasúti kisbuszokon járták be, ugyanis ezekben az években még a Mohács-Bellye kisvasút is működött, László emlékei szerint az 50-es évek közepéig. A vonat Főherceglakon is megállt.
Fát, szenet, mezőgazdasági terményeket szállított, de utasokat is. Minden reggel indult egy utasszállító szerelvény Főherceglakról, délután pedig érkezett. Laci bácsi is gyakran utazott rajta Pélmonostorig. A környező falvak lakosai is erről az állomásról utaztak a szomszédos kisvárosba. A kisvasútnak köszönhetően Főherceglak nem volt elvágva a külvilágtól. Az 50-es évek közepén a modernizáció vetett véget a kisvasút működésének, ugyanis egyre kisebb szerepet töltött be a gazdaságban.
– Minden mezőgazdasági terményt vonattal szállítottak, amely az összeilleszthető „montázsvágányon” egészen a betakarítás helyszínéig közlekedett, így közvetlen kapcsolatot teremtett a feldolgozóüzemmel. A vasút a teherautók, kamionok és az egyre nagyobb traktorok térhódításával jelentőségét vesztette – mondja Fejes úr.
A vasúti közlekedés ugyan megszűnt, de Főherceglak a gépgyárnak köszönhetően nem vesztett szerepéből. A honvédő háború előtt másfélezer lakosa volt, és ezerkétszáz munkahelyet tudott biztosítani. Ebből 7-800 állást a gyár kínált. Laci bácsi megjegyezte, hogy amikor a cég az „orosz programon” dolgozott, ezer munkást is foglalkoztatott. Az ún. „orosz program” során a vállalat 50-60 oroszországi vágóhidat szerelt fel gépekkel.
A honvédő háború és a békés reintegráció utáni Főherceglakot a partra vetett halhoz lehet hasonlítani. Az üzemet bezárták, mára a lakosok száma is ezer alá csökkent. A Bellye Rt. egykori központi épülete még emlékeztet arra, hogy a vállalat milyen fontos szerepet töltött be hosszú éveken át a baranyaiak életében. A kisvasútnak pedig már csak a helye van meg, amelyre Fejes László és a hozzá hasonló idősebb lakosok emlékeznek már csak.
{fcomments}
