A fiumei magyar egyesületben aktív közösségi élet zajlik, az események „gócpontja” pedig székhelyük, az impozáns Anna-villa. Az egyesület mindennapjait és a programok szervezését egy újonnan érkezett Petőfi-ösztöndíjas is segíti Tomcsányi Zsófia személyében, akivel ottjártunkkor lehetőségünk adódott megismerkedni.
– Nemrég érkeztél Fiumébe Petőfi-ösztöndíjasként.
– Budapesti vagyok, nekem minden izgalmas, ami messze van és vidék. Egy katolikus közösségfejlesztő egyesületnél dolgozom, ahol vannak határon túli partnereink, mert a szervezet az egész Kárpát-medencére kiterjedő mozgalom központi egyesülete. Arról beszélgettünk a főnökömmel, hogy mivel még nem ismerem az összes határon túli egyesületet, érdemes lenne új tapasztalatokat szerezni. Én Nagybányára készültem egy ottani partnerszervezethez, de aztán a gondviselés ide küldött, Fiumébe.
– Az egyesületedről bővebben?
– A rendszerváltáskor indult, mert előtte ezek a kis közösségi mozgalmak Magyarországon is a „föld alatt” működtek, de a határon túl még ilyen módon sem. Eredetileg az volt a küldetése a szervezetnek, hogy a határon túli magyaroknak is megtanítsa, hogy hogyan lehet ilyen kis közösségeket kialakítani. Azóta pedig inkább az a feladata, hogy összekapcsolja a magyarországi és határon túli magyar közösségeket.
– Hogyan tudtad az ott megszerzett tudásodat, tapasztalatodat itt, Fiumében alkalmazni?
– Budapesten van egy közösségi és kulturális központunk is, amellyel meglepően sok párhuzamot mutat ez az egyesület, mert ott is egy kicsit idősebb a törzsközönség. Itt, Fiumében is ez van, úgyhogy az alapító tagokra azt mondanám, hogy „régebben fiatal korosztály”, hiszen hihetetlenül fiatalosak. Érdekességként elmondom, hogy otthon is van egy kolléganőm, aki ugyanilyen dinamikus, mint Zdenka, aki a főnököm, kolléganőm, mentorom, úgyhogy tulajdonképpen már azonnal otthon éreztem magam, amint megérkeztem.
– Tetszik a város?
– Egyszerűen gyönyörű. Arra számítottam, hogy majd átjövök a hegyeken, és elém tárul a gyönyörű, kék, csillogó vizű tenger. Ehhez képest annyira esett az eső, hogy a város sem látszott, nemhogy a tenger. Az úton patakokban folyt a víz, zuhogó esőben kellett beköltöznöm a lakásba, ennek ellenére már az első napokban sokat sétáltam. Fújt a szél, de így is annyira elbűvölő volt a város, és szinte hihetetlen, hogy mennyire érezni a történelmét.
– Magáról az egyesületről mi volt az első benyomásod?
– Hihetetlen, hogy „a régebben fiatalok” is mennyire fiatalosak, és nagy szeretettel fogadtak. Amikor az ember egy új helyre érkezik, akkor ez nagyon sokat számít. Mindenki segít, mesél, kérdezi, hogy sikerült beilleszkedni. Zdenka nagyon sok energiát fektetett abba, hogy minél több fiatalt is bevonjon. Már az első naptól kezdve nagyon könnyen alakultak ki a kapcsolatok.
– Hogyan határoznád meg a saját itteni szerepedet?
– Egyrészt itt nagy szükség van a mindennapi gyakorlati segítségre. Fontos, hogy itt állandóan legyen valaki fizikailag is. Ami a közösségi életet illeti, én egy kicsit katalizátorként működöm: én új vagyok, ezért hozzám mindenki könnyen kötődik, és ezért könnyen össze tudom kapcsolni a többieket is. Bár amúgy itt meglepően feszültségmentes a légkör, lehet, hogy a tenger, a mediterrán környezet hatása, hogy itt lazábbak az emberek.
– Ami pedig a programterveidet, az itteni magyarok közösségi élménnyel való gazdagítását illeti, mit tudnál mondani?
– Szerencsére nagyon sok a bejáródott program, ami sok elfoglaltságot ad, ennek ellenére már azért néhány dolgot elindítottam, például én tai chi-zom, ami az idősek számára is követhető. Minden héten van egy nyílt nap, amit teadélelőttnek nevezünk, jöhetnek a tagok, lehet beszélgetni, kávézni. Elhoztam a honfoglalás kori visszacsapó íjamat, egy hagyományos magyar íjról van szó, amikor jó idő lesz, ki lehet majd próbálni. Egyéb ötlet is van a tarsolyomban. Szeretném, ha lennének közös kirándulások. Korábban a Duna-Ipoly Nemzeti Parknál dolgoztam, ahol természetismereti kenutúrákat és kerékpártúrákat dolgoztunk ki, én vezettem is ezeket: talán itt, a tengeren is lehet majd valamilyen közös kenutúrát vagy vitorlástúrát szervezni. Az idősek között tengeri hajóskapitányok is vannak… A munkahelyemen sok felvidéki, partiumi, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági partnerünk van, de a horvát és a szlovén területről nincsenek. Az egyesületi tagok, az itt élő magyarok és az itteni életmód alapján én sokkal inkább azt mondanám, hogy ez egy diaszpóra, ami számomra újdonság. Már eddig is nagyon sokat tanultam, pedig még csak két hónapja vagyok itt, és biztosan sok értékes tapasztalatot fogok majd szerezni.
