A zágrábi Liszt Intézet idén ünnepelte megalakulásának a 10. évfordulóját, aminek köszönhetően a szokásosnál is több programmal kedveskedtek a magyar kultúra iránt érdeklődőknek. Mladenovics Annával, az intézet igazgatónőjével egy évértékelő interjúban idéztük fel az elmúlt év eseményeit, aki azt is elárulta, hogy a több mint száz programot hogyan sikerült megvalósítani.
– Idén szinte folyamatosan jártunk hozzátok, hiszen temérdek programmal vártátok a látogatókat, a Liszt Intézetben mozgalmas évet zártatok.
– A 2024-es egy rendkívül jó év volt, nemcsak azért, mert jubileumi esztendeje az intézetnek, hiszen idén tizedik éve, hogy fennáll, és tizedik éve gazdagítjuk programokkal nemcsak a zágrábi Európa teret, hanem egész Horvátországot. Ebben a félévben töltöttük be a soros EU-elnökséget, Magyarországnak ez fontos volt, és ezt mi is megpróbáltuk kifejezni a programjaink által, amelyekből 135 volt összesen, vagyis heti három, és nem csak Zágrábban.
– A fővárosban bizonyára egy elég széles réteget tudtok megszólítani a programokkal.
– Hiába hoznánk bármilyen programot, elismert művészt, jó zenei koncertet, hogyha nem volna közönség. A közönségszervezés egy külön szakma. Megérezni, megtudni, hogy mire kíváncsiak az emberek. Természetesen igyekszünk mindenkit megszólítani, amikor megtervezzük az éves tevékenységünket. Meg szoktam kérdezni a műsorok előtt, amikor nagyon sokan vannak, hogy ki az, aki először jár a Liszt Intézetben, és mindig van, aki felteszi a kezét, valamint azt is, hogy ki fordult elő már többször is nálunk, ilyenek is jelentkeznek. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez egy jó irány, de továbbra is figyelem, hogy jönnek-e hozzánk új emberek, és nagy szeretettel várjuk azokat, akik még sosem voltak nálunk.
– Emlékszem még az első beszélgetésünkre, friss igazgatóként kifejtetted, hogy sok újítást tervezel, és azt is, hogy milyen rétegeket, közönséget áll szándékodban toborozni az intézet programjaihoz. Véleményed szerint sikerült ezt megvalósítanod?
– Két és fél év távlatából azt gondolom, hogy igen, sikerült, de mindig van hova fejlődni. Persze olyan sok dolog történik Horvátországban, azon belül is Zágrábban, hogy meg kell küzdenünk azért, hogy láthatóságot kapjanak a mi eseményeink. Közben figyelnünk kell az egyensúlyra, el kell kerülni, hogy túl sok legyen a program, nehogy megosszuk a saját közönségünket emiatt. Mi nem szimplán galériaként működünk, hiszen itt, a kiállítótérben egy adott hónapban még van húsz másik rendezvény; nagyon sok diplomata eljön például egy konferenciára, amit a nagykövetséggel együtt szervezünk, vagy pedig egy zongorakoncertre, és a résztvevők egyúttal a kiállítást is megtekintik. Amikor bezárunk egy kiállítást, mindig el szoktam mondani a művészeknek, hogy a kiállítótérben az adott hónapban akár ezer ember is megfordult, akik találkozhattak az alkotásaikkal.
– Volt-e olyan idei esemény, amely a szívedhez a legközelebb állt?
– Nagyon készültünk erre az évre, a jubileumi esztendőnkre. És sikerült is minden olyan fontos célunkat megvalósítanunk, amelyeket már korábban kitűztünk. Erre rendkívül büszke vagyok, de mindegyik programmal így vagyok, hiszen nagyon sok munkánk van mindegyikben. Egy teljes csapat dolgozik azon, hogy ezek a programok hétről hétre teljesüljenek, és ezekben szívünk-lelkünk benne van. De hogy a kérdésre válaszoljak: mindenképpen kiemelném azt, hogy idén a zágrábi Interliber nemzetközi könyvvásár díszvendége Magyarország volt. A Petőfi Kulturális Ügynökséggel együtt állítottuk össze a szakmai programot. A nagy előkészületek mellett szükség volt mind diplomáciai, mind minisztériumi támogatásokra. Ezzel párhuzamosan zajlik az Eszmény és valóság – A magyar festészet első aranykora és a horvát modernizmus kezdetei című nagy kiállításunk, és már most elmondhatom, hogy ugyan január 19-ig tervezték nyitva tartani, ám most már március 2-áról van szó, szóval még egy ideig itt maradnak a képek.
– Ahhoz kétség sem fér, hogy 135 programot egy év alatt megvalósítani nem kis teljesítmény, és nyilván követendő példa mások számára. Hogyan sikerült nektek ezt az évet így végigdolgozni és mindezt létrehozni?
– A munkatársaim, Zdravko és Bea emberfeletti teljesítményt nyújtottak ebben az évben, amihez hozzájárult még egy fontos körülmény, mégpedig az, hogy három hónapig nem lehettem itt, hiszen életet adtam második kisfiamnak. Minden elismerésem a csapaté, amelynek a tagjai mindezt azért tudták megcsinálni, mert nagyon szeretik a „foglalkozásukat”. Szeretjük a magyar kultúrát, a magunkénak érezzük, és küldetésünk, hogy itt, Zágrábban bemutassuk a horvát közönségnek.
