Dublin – Štefko Krešimir Vinkovciról származik, édesanyja révén magyar gyökerekkel rendelkezik. A fiatalember néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy egy másik országban próbál szerencsét. Választása Írországra esett, amit egyáltalán nem bánt meg.
Štefko Krešimirt akkor ismertem meg, amikor magyarul kezdett tanulni, méghozzá az internet segítségével, hiszen több ezer kilométerre van szülőföldjétől.A 32 éves fiatalember Vinkovcin végezte el az egészségügyi középiskolát, majd az eszéki kórház sürgősségi osztályán dolgozott néhány évig. Idővel azonban úgy érezte, változásra van szüksége, és arra az elhatározásra jutott, hogy szerencsét próbál külföldön. Angol nyelvtudását szerette volna fejleszteni, így mindenképpen erre a nyelvterületre gondolt. A választás végül Írországra esett, azon belül is pedig a fővárosra, Dublinra. Írország mellett szólt az is, hogy volt munkalehetőség. Horvátországban akkoriban már érződött a recesszió hatása, később persze Írországot is „elkapta a gépszíj”, ennek ellenére ott sokkal jobb a helyzet, és kicsi a munkanélküliség. Krešimir számára is akadt állás, még úgy is, hogy nem volt tökéletes az angol nyelvtudása. De a választott célállomás mellett szólt az az érv is, hogy nagyon jó a légi összeköttetés Budapest és Dublin között. Riportalanyom nem sokat gondolkodott a költözésen, mindössze két hét tervezés után egy esős délután leszállt vele a repülőgép Írország fővárosában. Azóta öt év telt el, és az egy év nyelvtanulásból dublini életvitel lett.
A sör és a hurling esős, multikulturális hazája
Riportalanyomat egy távolsági magyaróra alkalmával arról kérdeztem, hogy vannak-e ott magyar ismerősei, akikkel esetleg gyakorolni tudná a nyelvet. Elmondta, hogy bár Dublinnak valóban rendkívül sokszínű a lakossága, magyarokhoz addig még nem volt szerencséje. Az ír nyelven Baile Átha Cliath-nak nevezett igazi európai nagyvárosban rengeteg a kulturális esemény, koncertek, kiállítások, előadások között lehet válogatni folyamatosan. Dublinnak is van szórakoztató negyede, ez a Temple Bar, ahol pubok és éttermek sokasága található. Ezek mindegyikében kapható az írek egyik büszkesége, a Guinness sör. Riportalanyom szerint a város senkit sem hagy hidegen, legyen az átutazó, turista vagy éppen letepeledni kívánó személy. A sportkedvelők érdekesnek találhatják az olyan ír sportágakat, mint a gael futball vagy éppen a hurlin, de a rögbi is nagy népszerűségnek örvend. Krešimir szerint azonban nem érdemes merő kíváncsiságból kipróbálni ezeket a sportokat, hiszen durvaság jellemzi őket, így ritkaságnak számít, ha egy játékos a meccs végére sérülés vagy kivert fog nélkül megússza. Ami sajnos abszolút jellemzője az ír mindennapoknak, az az eső. A ragyogó napsütés senkit ne tévesszen meg, hiszen jellemző, hogy ha többre nem is, 5-10 percre mindenképpen el fog eredni az eső. Az esernyő tehát hozzátartozik a mindennapokhoz.
A legjobb döntés
Riportalanyom egy pillanatig sem bánta meg, hogy Írországba költözött. Adminisztratív munkatársként dolgozik egy cégnél, közben végzős egyetemi hallgató az ökológia szakon. Kedvenc szabadidős elfoglaltsága a hegymászás, és rendkívül fontos számára a környezetvédelem. Köztudott, hogy Dublin nem olcsó város, de szerencsére a fizetések lehetővé tesznek egy nyugat-európai életszínvonalat. Az országot ugyancsak sújtó gazdasági válság ellenére mégis szinte minden szektorban vannak álláslehetőségek. Az pedig, hogy lesz-e munkánk, nagyban függ a végzettségtől és a szakmai tapasztalattól. Riportalanyom ezért teljesen elégedett dublini életével, és nem cserélné el semmire ezt az évek óta tartó „kalandot”, amelyben élete egyik legjobb döntésének köszönhetően lehet része.