Kezdőlap Hírek Magyarságunk Önismereti útra hívogató főnix

Önismereti útra hívogató főnix

39

Munkatársunkkal, Molnár Mónikával A főnix útja című, frissen megjelent önismereti könyvéről beszélgettünk, amelyben személyes történeteken, őszinte vallomásokon és mély felismeréseken keresztül mutatja meg, hogy még a legnehezebb élethelyzetek is lehetőséget adhatnak az újjászületésre. Szó esett a belső munka kihívásairól, a hitelesség erejéről, a segítői hivatásról és arról is, miért nincs soha késő elindulni önmagunk felfedezésének útján.

A közelmúltban megjelent első, önismereti témájú könyved A főnix útja címet viseli. Milyen érzés volt a kezedbe venni a kötetet?

Hihetetlen belegondolni, de nagyjából három éve döntöttem el, hogy szeretnék könyvet írni mindabból, amit addig megéltem és az önismereti munkám során megtapasztaltam. Elkezdtem gyűjteni a gondolatokat, a felismeréseket, azokat az ötleteket, amelyek egy-egy beszélgetés után még sokáig velem maradtak. Rengeteget utazom, és sokszor épp vezetés közben állt össze bennem egy gondolat. Ilyenkor felmondtam egy hangjegyzetbe, máskor meg e-mailben küldtem el magamnak pár sort. Így gyűlt össze apránként az anyag. A legnagyobb kihívás az volt, hogy megtaláljam azt a vezérfonalat, amely összefogja ezt a sokféle tapasztalatot. A kiadó munkatársaival végül arra jutottunk, hogy olyan önismereti könyvet szeretnénk, amelyben az olvasó a saját életére is ráismerhet. Fontos volt nekem, hogy miközben elmesélem, én mire jöttem rá egy-egy helyzetben, az olvasónak is legyen tere megállni és végiggondolni, hogy ő mit kezdett volna ugyanazzal a helyzettel, vagy hol találkozik hasonlóval a saját életében.

Mit jelent számodra a főnixmadár szimbolikája?

Számomra a főnix az újjászületést jelképezi. Van is egy főnixmadár-tetoválásom, ami arra emlékeztet, hogy bármilyen mélyre kerüljünk, megvan bennünk az erő ahhoz, hogy újra felálljunk. Néha időbe telik, mire ezt az erőt újra megtaláljuk magunkban. Az egyik legfontosabb hitvallásom, hogy minden értünk történik. Én hiszek abban, hogy azért vagyunk itt, hogy jól legyünk az életünkben. A nehéz pillanatok pedig sokszor útjelzők. Segíthetnek észrevenni, hogy melyik helyzetből vagy kapcsolatból érdemes kilépnünk, és merre indulhatunk, hogy jobban érezzük magunkat a saját életünkben. A főnix elég, majd a saját hamvaiból születik újjá. Nekem azért ennyire erős ez a kép, mert egyetlen élet alatt is többször újjászülethetünk, és mindenkinek más az útja. Van, hogy egy régi mintát engedünk el, amelyhez évekig ragaszkodtunk. Máskor attól kell elbúcsúznunk, akik addig voltunk. A főnix számomra azt a pillanatot jelképezi, amikor az ember el meri engedni azt, aki addig volt, és elkezdi felfedezni, ki is lehetne ezután.

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy a könyv megjelenése az önismereti munkád – eddigi – kiteljesedése, összefoglalása. Mondanál pár szót az idáig vezető útról?

Közel tíz éve indultam el ezen az úton. Voltak rajta kőkemény kihívások, fájdalmas leckék, elképesztő felismerések és csodák is. Én is akkor kezdtem el változtatni, amikor már eléggé fájt úgy élni, ahogy addig éltem. Nagyon mélyen voltam, szinte teljesen lemondtam magamról.

Az egyik legnagyobb „gyomros” számomra annak a fölismerése volt, hogy nekem is van választásom. Ezt az elején nagyon nehezen emésztettem meg. Időbe telt, mire észrevettem, hogy vannak helyzetek és kapcsolatok, amelyekben megszokásból maradok benne, és vannak mintáim, amelyeket akkor is újra meg újra követek, ha közben fájnak. Ma már mélyen hiszek abban, hogy mindig van mozgásterem – meg tudom határozni, hogyan viszonyulok ahhoz, ami történik velem, és mi lesz a következő lépésem. Az első ilyen lépés egy önismereti tréning volt. Ott értettem meg először igazán néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogyan működöm, és miért kerülök újra hasonló helyzetekbe. Nem sokkal később elvégeztem egy trénerképzést, és ott derült ki számomra, mennyire közel áll hozzám ez a munka. Szeretek emberekkel dolgozni, és azóta is az egyik legjobb része annak, amit csinálok, amikor valaki egyszer csak összeköt két dolgot a saját életében, és megérti, miért reagál úgy, ahogy. Ha visszanézek erre a közel tíz évre, látom, mennyi munkám van benne. Rengeteg időt, energiát és pénzt fektettem a saját fejlődésembe, és sokszor úgy tettem meg a következő lépést, hogy közben féltem. Ma is azt mondom, ez volt életem legjobb befektetése. A hozamát a hétköznapokban érzem. Abban, ahogy ma döntök, ahogy kapcsolódom másokhoz, és abban is, hogy hamarabb észreveszem, ha megint kezdek szembemenni saját magammal.

Utad egyik meghatározó állomása, vagy inkább projektje a True Self nevű oldalad, amely mostanra egy széles körben ismert segítő online csatornává vált, önismereti üzeneteid sokaknak mutatnak utat. Mit gondolsz, mi a népszerűségének a titka?

Erre a kérdésre azzal válaszolnék, amit nemcsak én vallok, hanem nagyon sokan jelzik vissza a követőim közül is: a hitelesség. Igyekszem olyan inspiráló gondolatokat közvetíteni, amelyek nekem is sokat adtak. Olyan dolgokról beszélek, amilyeneket én is megéltem, és amelyekben nekem is van fejlődni valóm. Azt gondolom, hogy ez a megjelenéseimből, a videóimból is átjön. És ezt visszajelzik nekem minden egyes alkalommal azok, akik eljönnek egy programomra, hogy tényleg az az ember áll velük szemben, akit a videókban is látnak, és sokra becsülik ezt a fajta hitelességet. Szerintem ez egy nagy erő a mai világban, ahol a közösségi médiában már bárki lehetsz és bárminek kiadhatod, bárkinek megjátszhatod magad, vagyis nincs valóságalapja. A másik dolog pedig, amire nagyon büszke vagyok, az az alázat. Én azt gondolom, hogy a segítő szakmát alázat nélkül nem lehet jól csinálni. A segítő szakember is ember. Neki ugyanúgy vannak belső folyamatai, ugyanúgy vannak kihívásai, küzdelmei. Aki azt mondja, hogy ő tudja a tutit százszázalékosan, annak ezt nem hiszem el, szerintem ilyen nincs. Abban hiszek, hogy szerintem az a jó szakember, aki bátran meri vállalni a saját folyamatait, tartson éppen bárhol, ugyanis ez az alapja annak, hogy jól tudjon kapcsolódni másokhoz.

A követőid közül sokan fordulnak hozzád segítségért, a tréningek során pedig csoportokkal foglalkozol. Milyen lelki vagy életmódbeli nehézségekkel fordulnak hozzád leggyakrabban?

Társas lények vagyunk, úgyhogy általában kapcsolati nehézségekkel, kihívásokkal, legyen az párkapcsolat, szülő-gyerek kapcsolat, munkahelyi vagy baráti kapcsolat, mindaz, ami általában kihívást okoz. Érdemes megnézni, hogy mi ebben az ő személyes felelőssége, és ezen elkezdeni dolgozni. Nem véletlenül hívják ezt önismeretnek, ugyanis nagyon sokszor nem amiatt szenvedünk, ahogyan a másik személy bánik velünk, hanem amiatt, ahogyan mi értelmezzük a viselkedését. Nagyon sokaknak kihívás a határtartás, a határhúzás, a nemet mondás. Nem becsülik magukat, nem képesek az önszeretetre, az öngondoskodásra. Szóval elég széles a skála. Én azt gondolom, hogy noha kinyílt a világ és bármilyen tudás elérhető, tanulhatunk, utazhatunk fejlődésünk érdekében, az emberek többsége rossz mentális állapotban van. Egyre inkább el vagyunk magányosodva ebben a nagy digitális világban, és ez rásüti a bélyegét nagyon sok dologra.

A főnix útja a mély elméleti tudáson túl szerintem attól válik még hitelesebbé, hogy kíméletlenül őszinte. Mennyire volt nehéz a lelki kitárulkozás?

Nem volt nehéz, mert én ezt nem kitárulkozásnak éltem meg. Nekem fontos, hogy az olvasó tudja, honnan beszélek. Amikor egy felismerésről írok, megmutatom azt is, milyen élmények és tapasztalatok vezettek el odáig, és mi volt az, amit akkor még én sem láttam a saját helyzetemben. Ettől érzem hitelesnek, amit leírok. A saját életemből hozott történetekkel tudom a legpontosabban megmutatni, milyen az, amikor az ember már érti, miért ismétel egy régi mintát, és még mindig nehéz másképp döntenie. Abban bízom, hogy miközben az olvasó az én történetemet olvassa, a sajátjából is fölismer valamit.

Volt-e szellemi segítőd, támogatód?

Ha elég figyelmesek vagyunk, szinte minden beszélgetésből tanulhatunk valamit a másikról, de magunkról is. Hálás vagyok a sorsnak azokért az emberekért, akikkel az elmúlt években találkoztam. Voltak kapcsolódások, amelyek már akkor is rengeteget adtak, és voltak olyanok, amelyekből csak később értettem meg, mit tanultam. Sok magyar és külföldi szakember munkáját szeretem és követem. Ha egy valakit ki kell emelnem, az Soltész Ian, a Szuperszemélyiségek szerzője. Ő is az interneten kezdte megosztani a gondolatait, és nagyon izgalmas látni, milyen utat járt be azóta. Most jelent meg a második kötete. Vele sok igazán mély beszélgetésünk volt az önismeretről és arról, hogy ki mit tapasztalt a saját útján. Ezekből a beszélgetésekből én is sokat merítettem.

Előadóként és trénerként is egyre több helyre hívnak Magyarország-szerte, a szakma neves szakembereivel ülsz egy színpadon. Melyik szereplésedre vagy a legbüszkébb?

Mindegyik eddigi fellépésemre büszke vagyok. Sokszor olyan szakemberekkel lehettem egy légtérben, akiknek régóta tisztelem a munkáját, és akiktől én is rengeteget tanultam. Ha mégis ki kell emelnem egyet, általában a legutóbbi jut eszembe, mert annak az élménye van bennem a legfrissebben. Legutóbb két napot töltöttem Nyíregyházán. Az első napon egy iskolában tartottam előadást, másnap pedig egy női expón beszéltem a megmentőszerep áráról. Egészen más műfaj volt a kettő, egészen más közönséggel, és mindkettőből sokat hoztam haza. Ezt szeretem az előadásokban. Minden közönséggel másképp alakul a kapcsolódás, és engem is mindig meglep, mi az, ami egy-egy találkozásból velem marad.

Mi az, ami leginkább motivál egy-egy előadás vagy tréning során?

Az motivál a leginkább, amikor valaki felismer egy összefüggést a saját életében, és egyszer csak megfogalmazza, hogy min szeretne változtatni. Néha a közös munka során jut el idáig, máskor egy elhangzott mondat indít el benne valamit. Nagyon szeretem azt a pillanatot, amikor valaki maga mondja ki, hogy „most már értem, miért kerülök újra meg újra ugyanebbe a helyzetbe; és azt is tudom, mit szeretnék legközelebb másképp csinálni”. Ilyenkor érzem, hogy ebből a felismerésből döntés is születhet. Hogy az illető kész megtenni egy lépést, amelyet talán régóta halogatott, és amivel közelebb kerülhet ahhoz, hogy jobban legyen. Nekem megtiszteltetés ott lenni ezekben a pillanatokban, és egy darabon kísérni valakit azon az úton, amelyet ő maga választott. Ez adja a legtöbb inspirációt számomra ebben a munkában.

Van-e valamilyen megvalósításra váró célod/álmod a segítői tevékenység területén, amit megosztanál az olvasókkal?

Sok célom és tervem van, de az évek során megtanultam, hogy szívesebben beszélek róluk akkor, amikor már megvalósultak. Szeretek teret hagyni annak is, amit ma még nem látok előre. Az életben a változás az egyetlen állandó, és közben olyan lehetőségek is felbukkanhatnak, amelyekre a tervezéskor még csak gondolni sem mertem volna. Van egy kérdés, amit gyakran felteszek magamnak: „Mi más lehetséges még?” Nekem ezt jelenti a korlátok nélküli gondolkodás gyakorlása. Vannak céljaim, teszek is értük, közben pedig időről időre megkérdezem magamtól, hogy amit ma határnak látok, az tényleg ott van-e, vagy egyszerűen csak eddig terjedt a képzelőerőm.

Pontosan öt évvel ezelőtt készítettem veled interjút arról, hogy az önismereti fejlődés útjára léptél. A belső munka befejeződhet valamikor, vagy folyamatosan tart?

Én azt szoktam mondani, hogy ha valaki az élete utolsó napján ért meg valami fontosat önmagáról, annak a felismerésnek akkor is van értéke. Ezért hiszem, hogy soha nem késő elindulni az önismeret útján. Sokszor láttam már, hogy valaki évtizedek után értette meg, miért reagál bizonyos helyzetekben mindig ugyanúgy. Nagyon büszke vagyok azokra, akik bármelyik életkorban mernek ilyen kérdéseket föltenni maguknak. Számomra az önismeret létszükséglet. Minél korábban kezdjük el megtanulni annak a fölismerését, hogy mit érzünk, mire van szükségünk és miért reagálunk úgy, ahogy, annál jobb. És ez a tanulás életünk végéig tart. Szerintem sosem leszünk készen. Ahogy változik az életünk, új helyzetekbe kerülünk, és ezekben magunkkal kapcsolatban is új dolgokat érthetünk meg.

Köszönöm az interjút! Ezúton szeretnénk fölhívni kedves olvasóink figyelmét A főnix útja kopácsi bemutatójára, amelyre november 28-án, 17 órai kezdettel kerül sor a Kopácsi Magyarok Otthonában. Akit érdekel a téma és teheti, jöjjön el! Végezetül arra kérlek, hogy ossz meg egy rögtönzött „True Self-üzenetet” az olvasókkal, amiből töltekezhetünk.

A hitvallásom: minden érted történik. Ha „gyomrosnak” érzed a mondatot, akkor jó hírem van számodra: van vele dolgod!

Hirdetés