Jankovics: Szavazásra fel! Voksunkkal 2022. április 3-án minél többen mondjuk el véleményünket Orbán Viktor kormányáról!

A HMDK elnökének évértékelője

Az egész világot, az országot, így a szülőföldünket is sújtó koronavírus-járvány ellenére 2021-ben is felújítások, építkezések és további gyarapodás jellemezte a horvátországi magyar közösséget. Számos olyan projekt valósult meg, amelyekre éveket kellett várnunk. A kultúra, a hagyományápolás, az oktatás és a gazdaság területén tavaly is sikerült jelentős eredményeket elérnie a horvátországi magyarságnak – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, magyarságunk parlamenti képviselője a 2021-es évet értékelő interjúban.

2021: népszámlálás és önkormányzati választások

A képviselő a 2021-es évre vonatkozóan két jelentős, a közösségünk számára kulcsfontosságú eseményt emelt ki.

– Az egyik ilyen jelentős esemény a népszámlálás volt, amelyre a HMDK több fázisban is készült, többrétegű kampányunkkal az első szakaszban az volt a cél, hogy minél több magyar nemzetiségű, magyarul beszélő horvát állampolgár jelentkezzen népszámlálási biztosnak, majd mindenkit arra buzdítottunk, hogy vállalja bátran magyarságát, vallását. Bízunk benne, hogy kampányunk sikeres volt, az eredményeket az idei év folyamán tudjuk majd meg – mondta.

Másik fontos eseményként az önkormányzati választásokat említette, amelyek, mint mondta, nagyon bátorító eredményeket hoztak számunkra.

–  Soha ennyi ember még magyarok által megnevezett jelöltekre nem szavazott, mint 2021 májusában. Soha ennyi önkormányzati képviselőnek nem szavaztunk korábban bizalmat, mint tavaly, habár a HMDK által támogatott jelöltek már 1999 óta minden önkormányzati választáson megmérettették magukat, tehát minden olyan önkormányzatban, ahol bármilyen formában magyar jelenlét van, vannak magyar képviselők. Persze teljesen elégedettek nem vagyunk, mert többre számítottunk, de ez minden idők legjobb eredménye, és hiszem, hogy majd azokat a hibákat, amelyeket most észleltünk, a következő önkormányzati ciklusig, 2025-ig majd sikerül kijavítani – fejtette ki a politikus.

Folytatódtak a beruházások

Még egy ilyen, a koronavírus-járvány sújtotta nehéz évben sem, mint amilyen a 2021-es volt, nem álltak le a fejlesztések a magyarságunk számára fontos egyesületekben, intézményekben.

– Most is annak az általunk megfogalmazott, 2016-ban született szlogennek a szellemében dolgoztunk, mely szerint ez a közösség jóval többet érdemel, mint amit eddig kapott. És 2021-ben sikerült 4-5 valóban jelentős projektet úgymond célba juttatni a magyar és horvát kormány támogatásával. Itt elsősorban a kopácsiak pazar magyar házának/otthonának az átadását emelném ki, ahol most már méltó körülmények között dolgozhatnak ottani szervezeteink a magyar kultúra és hagyományok megőrzése érdekében. Emellett továbbfejlesztettük a sepsei és a csúzai magyar közösségi házakat is, további felújításokra került sor Ójankovácon és Dályhegyen is.

Nem álltunk le a sokáig elhanyagolt egyházi épületek felújításával sem, így sikerült teljesen rendbe tenni a várdaróci templomot is, külsejében megújult a csúzai református templom is, illetve folyamatban van a jelenlegi legnagyobb, legdrágább projektünk, a sepsei református templom teljes felújítása is. Bízom benne, hogy 2022-ben a reformáció emléknapja táján talán az első istentiszteletet is meg lehet majd tartani a sepsei református istenházában.

Ugyancsak odafigyeltünk a magyarok által lakott települések katolikus templomaira is, Újbezdánt és Darázst említeném, és elkészítettük a nagybodolyai Szent Anna római katolikus templom dokumentációját is, így idén itt is sor kerülhet majd a felújításra – sorolta a képviselő.

– Aki építkezett már, az jól tudja, hogy milyen sok időt vesz igénybe a szükséges dokumentációk beszerzése, sokszor többet, mint maga az építkezés. A múlt évben több ilyen dokumentációt is sikerült összeállítani, így remélhetőleg idén tavasszal elkezdhetjük három óvoda építését is, mégpedig Pélmonostoron, Kórógyon és Szentlászlón. Nagy projektjeink közül külön kiemelném még a táborozási központunknak bátran nevezhető objektumot a Póla melletti Pomerben, amelyet a nyáron szeretnénk átadni, és amely Kárpát-medencei szinten is meg fogja állni a helyét. Közösségünk számára is meghatározó lesz, hiszen újabb erős motivációt jelent majd az egyesületeinkben tevékenykedőknek, hogy továbbra is ilyen lelkesen és odaadással dolgozzanak a magyarságukért, mindannyiunk magyarságáért  – jelentette ki az elnök.

Nagyszerű rendezvényeket tartottunk tavaly is

A művelődési életre is nagy hangsúlyt fektetett a HMDK – azt is hozzátehetnénk, hogy szokásához híven – az elmúlt évben is, a körülmények ellenére is számos nagyszabású rendezvényt sikerült tető alá hozni: a Kopácsi Halásznapokat, a laskói Paprikafesztivált, Vörösmarton a Bormaratont vagy a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéseket is ide sorolhatjuk.

– Ha a Drávaszögben tartott eseményeket nézzük, azok, amelyek magyar jellegűek vagy magyarok által szervezettek, tényleg nagyszerűen sikerültek. A Covid, hála Istennek, mérséklődött annyira, hogy augusztustól október elejéig meg tudtuk őket tartani. Bízunk abban, hogy most, hogy az oltóanyag rendelkezésünkre áll, és ha a tél elmúlik, már fölszabadultabban, ha úgy tetszik, bátrabban fogjuk szervezni – vagy tervezni – az idei eseményeket, nagyon sok ötletünk van, reménykedünk a megvalósításukat illetően – mondta bizakodóan az elnök.

– 2021-ben volt a honvédő háború kezdetének a 30. évfordulója is, és szerintem méltóképpen emlékeztünk arra az óriási áldozatra, amit a horvátországi magyarság hozott 1991 és 1995 között. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szentlászlói megemlékezésen ötödik éve Tomo Medved miniszter úr is velünk van, Vukováron pedig Potápi Árpád János államtitkár úr tisztelte meg jelenlétével kommemorációs rendezvényünket.

– Szerintem elmondhatjuk, hogy közösségünk teljes egészére jellemzővé vált a bátrabb gondolkodás, saját lábára állt, megfelelő önbizalommal rendelkezik, és ezeknek köszönhetően az egész közösség erősebbnek érzi magát.

Tervek 2022-re

– A legfontosabb az infrastrukturális fejlesztés még az ilyen nem könnyű időkben is, mert bizonyára eljön majd az az idő, amikor nem lesz Covid, és akkor a meglevő feltételek lehetővé fogják tenni, hogy még bátrabbak legyünk. Nagyon fontos a gazdaságfejlesztési programunk, tehát a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiájának a továbbvitele 2022-ben is, amely a magyar kormány támogatásából valósul meg. És mi azt szeretnénk, hogy mivel Horvátországban nem lesz választás 2022-ben, ezt az esztendőt arra használjuk ki, hogy tovább erősödjünk. Arra pedig külön is fölhívom azon horvátországi magyarok figyelmét, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek, hogy április 3-án lesznek Magyarországon a parlamenti választások, kérésem, hogy mindenki vegyen részt rajta, mondjuk el bátran a véleményünket ez alkalommal is. Akinek ezzel kapcsolatban bármiféle segítségre van szüksége, forduljon bátran a munkatársaimhoz, akik a HMDK bellyei székházában rendelkezésükre fognak állni, mert fontos, hogy minél több horvátországi magyar is mondja el áprilisban a véleményét, a mi véleményünket Orbán Viktor kormányzati munkájáról. Én bízom benne, hogy sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel – nyomatékosította Jankovics.

Mit üzen a horvátországi magyarságnak?

– Azt, hogy nagyon fontos az az egység, amelyet létre tudtunk hozni az utóbbi négy-öt évben a horvátországi magyarság soraiban. Próbáljuk meg ezt az egységet még bátrabban továbbvinni 2022-ben és a következő években is, hiszen bebizonyítottuk, hogy minden nehézség ellenére is tudunk olyan körülményeket teremteni, amelyek között ez a közösség tovább fejlődhet. És bebizonyítottuk azt is, hogy minden olyan horvátországi magyarnak, aki bármilyen formában tett/tesz a horvátországi magyar közösségért, tudunk segíteni és őt a megfelelő (élet)körülményeinek a kialakításában támogatni. Nagyon fontos, hogy ez az egyetértés folytatódjon. Nekünk is, akik vezetjük ezt a közösséget, erre az egyetértésre és egységre van szükségünk 2022-ben is – mondta végül Jankovics Róbert.