Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Parasztkonyhát, ezúttal Karancson. A HMDK Gazdakörének szervezésében megtartott találkozón a bográcsok mellett nemcsak a hagyományos ízek, hanem a barátságok, a szakmai tapasztalatok és a mezőgazdaság jövőjét érintő kérdések is középpontba kerültek.
Több mint húsz bográcsban rotyogott a csirkepaprikás a karancsi kultúrotthon udvarán, ahol a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkezett gazdák, borászok és falugazdászok találkoztak.
Az idei rendezvényre a Muravidékről (Szlovénia), a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és az anyaországból is érkeztek csapatok, mellettük természetesen a házigazda HMDK Gazdakörének tagjai is a bogrács alá gyújtottak.
– Örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen jó a gazdaszervezetek közötti együttműködés a Kárpát-medencében, baráti és szakmai téren egyaránt – hangsúlyozta Szabó Attila, a HMDK Gazdakörének elnöke. Hozzátette, a találkozó kiváló alkalom az aktuális mezőgazdasági kérdések megvitatására is. Az őszi betakarítás és vetés mellett a termelők jövője, valamint az egyre szárazabb éghajlathoz való alkalmazkodás is fontos témának számít, hiszen a térség gazdái hasonló kihívásokkal szembesülnek.
Hagyományok a bogrács mellett
A főzés és a vendéglátás ezúttal is fontos szerepet kapott. A csapatok saját ízlésük és hagyományaik szerint készítették el a csirkepaprikást, asztalaikra pedig házi sütemények, felvágottak, tejtermékek, befőttek, borok és pálinkák kerültek. A bőséges kínálat nemcsak a résztvevők megvendégelését szolgálta, hanem a helyi termékek és a hagyományos receptek értékét is megmutatta.
A visszatérő résztvevők közé tartozik a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, amelynek Romániában, a bánsági régióban 18 alszervezete, gazdaköre működik. Benkő Zsolt a hagyományok továbbadásának fontosságát emelte ki. Mint mondta, a helyi termelők feladata, hogy a falusi környezetből származó, hagyományos recepteket megőrizzék és a következő nemzedékeknek is továbbadják. Az asztalukról kínált élelmiszerek jelentős része saját termésből, illetve házi készítésben keletkezett.
A gazdálkodás nehézségeiről is megkérdeztük Benkő Zsoltot, aki szerint a termelők már a negyedik nehéz esztendőt élik, és a betakarítás után egyre gyakrabban az a helyzet, hogy nem térülnek meg a befektetéseik. A klímaváltozás alapjaiban alakítja át a mezőgazdasági munkát: a korábban megszokott, tartós téli hótakaró egyre ritkább, miközben a nyár mellett a késő tavaszi és a kora őszi időszak is szárazabbá válik. A gazdáknak ezért a vetés időzítését is az új körülményekhez kell igazítaniuk.
Minden csapat elismerést érdemelt
Az eredményhirdetés előtt Szabó Attila, a Gazdakör elnöke és Magdó János eszéki magyar főkonzul köszöntötte a résztvevőket. A bográcsos ételeket a kopácsi Kettős Áron, a laskói Munk Erik és a karancsi id. Szabó Sándor alkotta zsűri értékelte.
A bírálat során az íz, a szín és a hús állaga mellett az összhatásra is figyeltek. Kettős Áron szerint a legfontosabb, hogy mindenki úgy főzzön, ahogyan otthon szokott, hiszen az ételek egyediségét éppen a hagyományok és az egyéni ízek adják.
A legjobb csirkepaprikást ifj. Dobszai Ferenc készítette, a második helyen a főzőverseny legfiatalabb szakácsa, a vinkovcii Ács Dávid végzett, a harmadik helyet pedig a csúzai Bosnyák Ferenc szerezte meg. A szervezők ugyanakkor arra törekedtek, hogy minden csapat részesüljön elismerésben. Oklevelet kapott többek között a falu konyhamestere, a legösszetartóbb és a legvendégszeretőbb csapat, valamint a leggazdagabb asztalkínálat, a legfinomabb házi sütemény és a legjobb pálinka készítője is.
Az eredményhirdetés után társalgással folytatódott a „parasztvacsora”, amelyhez Keresztes József és Kurel Goran szolgáltatták a zenét.
A Parasztkonyha ismét azt bizonyította, hogy jóval több egyszerű főzőversenynél. A bográcsok körül a Kárpát-medence magyar gazdái nemcsak ételeiket és hagyományaikat osztják meg egymással, hanem olyan kapcsolatokat is építenek, amelyek a jövőben szakmai együttműködések alapjává válhatnak.
A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács és a magyar agrárminisztérium támogatásával valósult meg.
















