Ismét felfedezte magában a „játszani vágyó gyereket”

1390

Az Improvokál nevet viselő pécsi színtársulat a színházi improvizáció azon műfaját tárja a nézők és maga elé, „amelyben a humor, a képzelet, az (ön)irónia és a pillanatnyiság a rendezőelv”- fogalmazza meg magáról a társulat saját Facebook-oldalán. A csapat tagja a kopácsi Molnár Zsuzsanna is.

Zsuzsitól sohasem állt távol a szereplés, az előadó-művészet. Gyerekkora óta kultúrműsorok fellépője, szavalóversenyeken bizonyította tehetségét, évekig néptáncolt és színjátszással is foglalkozott már az általános iskolában is. Laskón megalapították az ÖX csoportot (önkéntes könyvtári színjátszó csoport), később tagja volt a középiskolai színjátszó körnek, ezenkívül több alkalommal részt vett a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók táborában Zentán. Az érettségi után más területen folytatta tanulmányait, de a színjátszástól később sem szakadt el. A budapesti egyetemi előkészítő intézetben tagja volt a Wataridori színkörnek, tavaly ősszel pedig, pár évi kihagyás után a pécsi Improvokál színtársulathoz csatlakozott, ahol, mint mondta, újra megtalálta magát, a benne rejlő, játszani vágyó gyereket.

A rögtönzésben „nincs rossz ötlet”

Az Improvokálról már a neve is elárulja, hogy egy improvizációs társulatról van szó, amelyben nem előre megírt szövegeket, darabokat tanulnak és adnak elő – egyfajta commedia dell’arte ez, amit már a 16. századi Itáliában „feltaláltak”. A jelenetek a színpadon születnek meg, pattannak ki a színjátszók fejéből. A próbák is eltérnek a szokványos értelemben vett színházi felkészüléstől. A mozgásgyakorlatokon kívül elsősorban a karakter- és jelenetépítéssel foglalkoznak.

A résztvevőknek jó koncentrációképességre van szükségük, figyelniük kell magukra és másokra is.

– Társulatunk mottója az, hogy „nincs rossz ötlet”. Úgy gondolom, ez sokatmondó szlogen. Van, hogy felmész a színpadra, és fogalmad sincs róla, mit fogsz tenni, mondani, aztán egy mozdulatból egyszer csak beindul a játék, jönnek az asszociációk és már pörögnek is a legelképesztőbb történetek – mondta Zsuzsi, hozzátéve, a próbák alkalmával erre igyekeznek felkészülni.

A társulatnak jelenleg tizennégy tagja van, akik egyetemi tanulmányaik vagy a munka mellett űzik ezt a hobbit.

– Nagyon összetartó kis társaság vagyunk. Ez persze a műfaj feltétele, ugyanis a színpadon nemigen tudsz másra hagyatkozni, mint a társakra, akikkel játszol. Így egyfajta kölcsönös bizalommal vagyunk egymás iránt. Meg szerintem erre az olyan emberek fogékonyabbak, akik nyitottabb személyiséggel rendelkeznek – tudtuk meg az Improvokál kopácsi tagjától.

Detektívjátékukba bevonják a közönséget is

A társulat heti egy alkalommal próbál, illetve hetente egyszer tart nyitott műhelyt Pécsi Improvizációs Színház Egyetemistáknak (PISZE) néven, mely lehetőséget ad arra, hogy mások is kipróbálják magukat a rögtönzős színházban. Egy ilyen nyitott műhelyen találkozott először Zsuzsi is az Improvokállal tavaly ősszel. Hamarosan csatlakozott, és még tavaly két fellépése volt.

Az elmúlt hetekben pedig legújabb előadásukra készültek, ami a Detektimpró címet viseli.

Egy interaktív nyomozós improvizációs játékról van szó, melynek a közönség is aktív szereplője. Zsuzsi egy nyomozót játszik, s egyik színjátszó társával karöltve vezetik rá a közönséget a rejtély, a gyilkossági ügy megoldására.

Bejutottak az improvizációs fesztivál országos döntőjébe

Az Improvokál társulat részt vesz a Magyar Szín-Játékos Szövetség improvizációs fesztiválján is. A verseny pécsi regionális döntőjébe összesen nyolc csapat nevezett be, tagjaik négy fordulóban mérték össze képességeiket. Minden kör elején elhangzott a feladat, melyet tíz perc felkészülési idő után kellett megoldaniuk.

– Nagyon izgalmas volt, mivelhogy nem vettem még részt ilyen jellegű versenyen. Érdekes volt látni, hogy más csapatok hogy oldják meg az improvizációs technikák használatával ugyanazt a feladatot. Nagyon sokat nevettem és jól éreztem magam, versenyzőként és nézőként egyaránt – számolt be Zsuzsi az élményeiről.

Az előadásuk olyan jól sikerült, hogy az Improvokál lett a regionális döntő második helyezettje, így bejutott az országos döntőbe, amely március 18-án lesz Gödöllőn.

Kérdésemre, hogy az egyetem mellett hogy tud időt szakítani a színjátszásra, azt mondta, az ember mindig tud időt fordítani arra, amit szeret.

– Engem ez az időtöltés hihetetlenül kikapcsol és feltölt energiával. Hetente pár órára nagyon jó kibújni a hétköznapi énemből, és gyakorlatilag bárki más bőrébe bújni – mondta Zsuzsi.

Hozzátette, sajnálja, hogy csak most fedezte fel az Improvokált, mivel már negyedik esztendeje tanul Pécsett, és ez az utolsó féléve ott. Örül, hogy részese lehet, mi pedig sok sikert kívánunk neki/nekik a döntőben való szerepléshez.