Idősek világnapja

506
16-idsek-3-3

Nyugdíjasok számára szerveztek összejöveteleket Hercegmárokon és Hercegszőlősön az idősek világnapja alkalmából a Forrás (Izvor) Nőegylet kezdeményezésének köszönhetően. A hercegmároki összejövetel egy hathónapos projekt lezárása is volt, melynek során idősgondozókat foglalkoztattak a Darázsi járásban.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Manapság mintegy 600 millió hatvan év feletti személy él a Földön, Horvátország lakosságnak több mint egyötödét teszik ki a 65 évnél idősebbek.
A Hercegszőlősi járásban kb. 1600 személy tartozik ebbe a korosztályba. Közöttük sok a magányos, beteg és magatehetetlen ember, aki segítségre szorul. Rajtuk és nekik igyekszik segíteni a Forrás (Izvor) Nőegylet, amely komoly eredményeket ért el az idősgondozás terén.
Az egyesület minden évben megemlékezik október 1-jéről, az idősek világnapjáról azzal a céllal, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az öregek tiszteletének, megbecsülésének a fontosságára, és hogy tudatosítsa, milyen fontos nekik a segítség.

 

16-idsek-3-1

 

Idén is tartottak összejövetelt a hercegszőlősi kultúrotthonban a csúzai nőegylet közreműködésével.
Először szerveztek hasonló összejövetelt nyugdíjasok számára Hercegmárokon is, a Darázsi járás támogatásával.
A múlt szerdai összejövetelen a Forrás Nőegylet elnöke, Bajsić Katarina köszöntötte az egybegyűlteket, majd Stipan Šašlin, a Darázsi járás elöljárója és Sipos Sándor elöljáró-helyettes szóltak néhány szót a közönséghez. Ezt követően a darázsi általános iskola diákjai adtak egy rövid, énekekből és szavalatokból álló műsort.
A hercegmároki nyugdíjas-találkozó záró eseménye volt egy hathónapos programnak, melynek során négy személy gondozta az egyedül lakó, segítségre szoruló időseket a Darázsi járás területén.
 

Sikeres volt az idősgondozási program a Darázsi járásban
Sipos Sándor elmondta, a Darázsi járás vezetősége már régóta kapcsolatban áll a Forrással, melynek vezetőivel év elején állapodtak meg az idősgondozási projektről. A fél évig tartó, a horvát állam által finanszírozott programban Darázsról, Nagybodolyáról, Kiskőszegről és Hercegmárokról foglalkoztattak egy-egy személyt, akik hétköznapi teendőikben segítették a rájuk bízott személyeket.

 

16-nyugdijasok_hercegmarok-2

 

– Az állami költségvetés nem teszi lehetővé, hogy folytatódjon a program, de a járás vezetősége, az idősgondozók és az idősek szerint is folytatást érdemelne, hiszen ez mindenki számára hasznos. Egyeseknek munkát biztosít, másoknak segítséget nyújt – mondta Sipos Sándor.
A kiskőszegi Tardik Ibolya volt a gondozók egyike. Mint mondta, jól jött számára az ideiglenes munkalehetőség, és ha alkalma lenne rá, tovább is csinálná.
– Az idősekkel való foglalkozás nagy felelősség, nem volt könnyű feladat és sokáig tartott, amíg elnyertem a gondjaimra bízott idősek bizalmát – mondja Tardik Ibolya.
Segítsége egyrészt gyakorlati tevékenység volt: főzött, takarított, bevásárolt, kivette a gyógyszereiket, befizette a számláikat stb. Összesen tizennyolc személlyel törődött. Voltak, akiket csak ritkán kellett látogatnia, de ügyesen kellett terveznie a napjait, hogy mindenkire jusson idő. Szükség esetén orvoshoz, vagy éppen kórházba kísérte őket, akár éjszaka is. Ibolya elmondta, ezek az emberek egyedül élik idős napjaikat, sok esetben mozgási nehézségekkel is küzdenek, így elsősorban gyakorlati segítségre szorultak, de emellett szükségük volt arra is, hogy beszélgessen velük, meghallgassa a problémáikat, hogy kiönthessék neki a lelküket.
Tatai Rozália kiskőszegi néni nagy szükségét látja az ilyen segítségnek, és rendkívül hálás Ibolyának, amiért lelkiismeretesen viselte gondját.
– Rendszeresen elvitt a kórházba, és ha hazajöttem, azonnal meglátogatott, hogy megtudja, jól vagyok-e. Mindenben segített nekem, a „szolgálati idején” túl is. Nagyon fog hiányozni Ibolya – sajnálkozott Tatai Rozi néni.
Hetvennyolc éves, egyedül él, mostantól ismét magára lesz utalva. Próbál bizakodni, de közeleg a tél, amikor még nehezebb körülményekkel kell megbirkóznia. Örülne, ha folytatódna a program.
A Darázsi a legszegényebb járások közé tartozik a Baranya-háromszögben, emellett egy idősödő közösségről beszélhetünk.
A fiatalok létszáma folyamatosan csökken, egyre többen költöznek külföldre a járás területéről is.
A születések és halálozások aránya katasztrofálisnak nevezhető. Sipos elmondta, a legutóbbi népszámlálás szerint kb. 800 fővel csökkent a járás lakosainak száma tíz év alatt, ami Dályok (Duboševica) lakosságának felel meg. Megjegyezte, ha a tendencia folytatódik, a legközelebbi népszámlálásra ismét egy településnyi lakossággal lesznek kevesebben.

 

16-nyugdijasok_hercegmarok-2

 

 

{fcomments}