Öt napon át, vasárnaptól péntekig a Balaton északi partján található zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor vendégei lehettek a horvátországi magyar gyerekek. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) szervezésében több mint félszáz gyermek és négy kísérő utazott el a festői környezetben található üdülőbe, amely Közép-Európa legnagyobb, közel 210 hektáros ifjúsági táborhelyszíne.
Az Erzsébet-táborok évek óta kiemelt szerepet játszanak a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok nyári minőségi élményszerzésében. A zánkai központ 2021-es felújítása óta modern, 21. századi környezetben, fesztiválhangulattal várja a 14 év alatti gyerekeket. A tábor fő célja, hogy a résztvevők egyetlen turnus alatt is minél több élményhez juthassanak, új barátokat szerezzenek, kipróbáljanak olyan tevékenységeket, amelyekre a hétköznapokban ritkán nyílik lehetőség, és mindezt a lehető legnagyobb biztonság mellett élhessék át.
Nacsa Lőrinc, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden meglátogatta a zánkai Erzsébet-tábort, ahol kiemelte: egy-egy nyári tábor életre szóló élményeket és barátságokat, kapcsolatokat nyújt a gyerekeknek, és ezt a közösségi élményt szeretnék megadni a lehető legtöbb fiatalnak. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy az Erzsébet-táborok mindig hangsúlyt fektetnek a külhoni gyermekek táborozására is. Az idén csak Zánkán 4000 külhoni gyermek táborozhatott Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról, sőt 2016 óta a zánkai, a fonyódi és az erdélyi táborban összesen több mint 30 ezer külhoni gyermek vett részt – ismertette.

A zánkai hét egy életre szóló tapasztalat a gyerekek számára
A horvátországi magyar gyerekek számára a hét minden napja tartogatott valami újat. A sport, az egészséges életmód, a kultúra, a művészet és a tudomány köré szervezett foglalkozások mellett hagyományőrző és ismeretterjesztő programok is színesítették a kínálatot. A táborhelyszíneken a nyári időszakban naponta mintegy hatvan szervezett program zajlik, így a résztvevők bőven válogathattak az aktivitások között. A Drávaszögből és Szlavóniából érkező gyerekek kipróbálhatták magukat sportvetélkedőkön, kézműves és kulturális foglalkozásokon, részt vehettek táncházban, valamint különböző tematikus napokon. A napi ötszöri étkezés és a közösségi programok biztosították, hogy ne csak tartalmas, hanem gondtalan és felszabadult legyen az üdülés.

– Nagyon elégedettek vagyunk a táborral, a szervezés és a programkínálat is kiváló volt. A gyerekek változatos foglalkozásokon vehettek részt, és különösen élvezték a sportvetélkedőket meg a táncházat. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők felejthetetlen élményekkel tértek haza – nyilatkozta lapunknak Kuruc Veronika, a horvátországi csapat egyik kísérője.
A HMDK fontosnak tartja, hogy a horvátországi magyar gyerekek minden évben részt vehessenek az Erzsébet-program keretében szervezett nyári táborozásokon. Ez nem csupán kikapcsolódást jelent számukra, hanem lehetőséget is arra, hogy közösségben, magyar nyelvi környezetben gazdagodjanak élményekkel, tudással és barátságokkal.


