Fókuszban a média és a népszámlálás – 99. ülését tartotta meg a zágrábi Kisebbségi Tanács

100

Október 13-án tartotta meg soros ülését Aleksandar Tolnauer elnökletével a zágrábi Kisebbségi Tanács, ahol a Horvát Rádió és Televízió azon beszámolója volt napirenden, amely a kisebbségek tájékoztatását célzó saját műsoraival foglalkozik, valamint elemezték a népszámlálási eredményeket is.

A zágrábi ülésen megállapították, hogy a 2021-es évben összesen 5180 perc és 15 másodpercnyi műsoridőt szenteltek a „nemzeti kisebbségek témájának”, ami a teljes programidő mindössze 0,99%-át teszi ki. A tanács elnöke elmondta, hogy ez a 2020-as évhez képest 5,3%-os csökkenést jelent. A tanács és a HRT képviselői között még ez év áprilisában egy megegyezés született arra vonatkozóan, hogy a közszolgálati televízió és rádió keretei között létrehoznak egy külön, a nemzeti kisebbségek jobb tájékoztatását szolgáló részleget, amire ez idáig, sajnos, nem került sor. Ezt Robert Šveb, a HRT igazgatója azzal magyarázta, hogy nem volt elegendő forrás, de ígérete szerint 2023 elején létre fogják hozni. A testület egyöntetűen elfogadta azt a zárónyilatkozatot, melyben leszögezik, hogy a közszolgálati médiában az alacsony szintű láthatóság miatt nem teljesültek a nemzeti kisebbség médiaképviseletére vonatkozó alkotmányos jogok.

A népszámlálási adatokat is elemezték

Aleksandar Tolnauer, az országos hatókörű Kisebbségi Tanács elnöke az ülést kihasználta arra is, hogy ismertesse a 2021-es, a kisebbségekre vonatkozó népszámlálási adatokat is. „Nemzeti szinten csökkenésről lehet beszámolni, és az országban élő 16 kisebbségből mindössze 6 örülhet létszámnövekedésnek” – mondta az elnök. 2011-ben az ország összlakosságának 7,47%-át tették ki a nemzeti kisebbségek, ez a 2021-es adatok alapján már csak 6,2 százalék. Ez a fogyás természetesen érinti a nemzeti kisebbségek önkormányzati képviseleti jogait, de a nyelvhasználatit is.

A tanácskozáson részt vett Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, a Tanács tagja.