Egy életen át szárította a sást

266

A várdaróci Fábián Sándor szinte egész eddigi életében sásszárítással foglalkozott. Tudta, hol szerezheti be a legjobb minőségű alapanyagot, amit szárítás után a zadari Maraska likőrgyárnak szállított.

Az egyik széles körben ismert, Zadarhoz (Zára) és környékéhez köthető horvát likőrfajta a maraschino, melynek olyan hírességek voltak odaadó fogyasztói, mint Napóleon vagy Hitchcock, de Honoré de Balzac is megemlíti egyik regényében.

Többek között ezt a fajta nedűt is forgalmazza a Maraska likőrgyár, melyet díszes, sással körbefont üvegekben kínál. És itt térjünk is át Fábián Sándor történetére. Várdaróci riportalanyom szinte egész eddigi életében a fonáshoz szükséges sást gyűjtötte, szárította, amit aztán a zadari vállalatnak szállított le. 

Vidékünkön jó minőségű sás terem, itt kezdte űzni az ipart Sanyi bácsi édesapja 1953-ban. Néhány évvel később már ő vette át a munkát, attól kezdve szinte egész életét végigkísérte ez a mesterség.

Jó minőségű alapanyag nem terem mindenhol

Az évek során kitapasztalta, hol lehet Baranya területén jóféle alapanyaghoz jutni, de volt olyan esztendő is, amikor távolabbi vidékek felé kellett néznie. 1965-ben, amikor hatalmas árvíz sújtotta vidékünket, a Drávaszög területén nem lehetett sást szerezni, így akkor Verőcéig (Virovitica) utazott érte.

Bolmányban és Dárdán gyűjtötték a sást egészen a honvédő háború (1991-1997) kitöréséig. A mohácsi menedékes évek alatt tapasztalt nádvágókkal járta be a Balaton környékét, a Duna magyarországi partjait, míg végül az Ormánságban talált megfelelő alapanyagot.

– A kiváló sást onnan lehet felismerni, hogy szárítás után is fehér marad, a legtöbb ugyanis a nap hatására megbarnul. Lábtörlő készítéséhez például a gyengébb minőségű is megfelel, az üvegdíszítéshez viszont a jobb fajtát használják – tudtuk meg Sanyi bácsitól.

Kemény munka, de annál jobb üzlet

Az édesapjától örökölt mesterséget a honvédő háború után ismét Várdarócon folytatta.

– Megbízott sásvágóim kévékben szállították le nekem az alapanyagot Darócra. Kemény munka volt a sásvágás, viszont sok pénzt lehetett vele keresni. A sást búzaaratás után, kétholdnyi tarlón terítettük szét száradni. Ehhez a feladathoz környékbeli asszonyokat bíztam meg, akik napszámban dolgoztak. Ők éveken át végezték ezt az idénymunkát, ami egyáltalán nem volt könnyű, a legmelegebb hónapokban kellett kint lenni, a napon, nem mindenki bírta. Lehetőleg esőmentes napokon szárítottunk, mert a csapadék kárt tehetett a növényben. A kiterített sást időnként meg kellett forgatni, majd ha kiszáradt, kévékben szállítottam le a likőrgyárnak. Az ott dolgozók aztán tovább munkálták a nyersanyagot, majd az üveg köré fonták – meséli Sanyi bácsi, közben mutat egy régi üres maraschinós üveget.

Jó üzlet volt a sás, mondja, de nem csak ezzel foglalkozott élete során. Kereskedett libával, a hatvanas években szántóföldbe és traktorba fektetett be, volt kocsmáros is, a sásgyűjtő évek alatt pedig elsősorban kereskedelmi utazó volt.

– Sokat voltam úton, az egykori Jugoszlávia területén szinte nincs is olyan falu, ahol ne fordultam volna meg – állítja Sanyi bácsi, hozzátéve, hogy nyugdíjasként most már kevésbé mozgalmasak a napjai. Azelőtt fontos volt számára a változatosság, nem tudott egy helyben maradni. A legstabilabb pont e tekintetben a „sásszakma” volt az életében.