A Magyar Képes Újság 1974. novemberi címlapján megörökített másodikos gimnazistákat dolgozatírás előtti hangulatban láthatjuk. Ahhoz, hogy erre egyáltalán sor került, mármint arra, hogy az 1973/74-es tanévben beindulhatott a pélmonostori középiskolában az első magyar tannyelvű gimnáziumi osztály, elsősorban a drávaszögi pedagógusok összefogásának volt köszönhető, akik járták a falvakat, beszélgettek a szülőkkel és a tanulókkal, és szeptemberre 12 tanulót sikerült összetoborozni Friedl Márta osztályfőnök szárnyai alá.
– Mi nem kételkedtünk abban, hogy magyarul akarjuk továbbtaníttatni a gyerekeinket. Örültünk a lehetőségnek, és éltünk vele, nem úgy, mint a mostani szülők, akiket nem is értek: nincsenek tisztában önmagukkal, és csak gyötrik a gyerekeiket – kicsit magyarul, kicsit horvátul. A magyar iskolákra nem vigyáznak, mármint erre az ötre, ami még megmaradt, és nem igaz, hogy nem látják, hogy csak addig van iskola a faluban, amíg a kisebbség nyelvén folyik az oktatás, különben azonnal tagozati iskola válik belőle. Iskola nélkül pedig mit ér a falu? Annak idején Major István igazgató is, példát mutatva, beíratta a leányát, pedig nem magyarul végezte az általános iskolát. Ezt nem minden magyar vezető tette meg. Az sem riasztott el bennünket, hogy mindössze öt tantárgy ment magyarul az első évben, pedig a többség nem beszélte a horvát-szerb nyelvet, mégis megállták a helyüket. Később javult a helyzet, és egyre több magyarul beszélő szakembert tudtak foglalkoztatni. Mi mindannyian egyszerű, kétkezi munkás-szülők voltunk, nagy lehetőségnek számított, hogy a gyerekeink a jó tanulmányi eredmény függvényében a HMSZ ösztöndíjasaként Magyarországra kerülhettek. És ott is megállták a helyüket. Csak az a baj, hogy nagyon szétszóródott ez a korosztály, és éppen ők hiányoznak a horvátországi magyarság köréből a legjobban – emlékezik az egyik szülő, akinek megadatott, hogy továbbra is figyelemmel kísérheti az osztály egykori tanulóinak a sorsát.
Az 1977-ben érettségizett volt osztálytársak és osztályfőnökük a múlt szombaton találkoztak a pélmonostori középiskolában. Sajnos ketten már nincsenek az élők sorában, egyikük nem tudott eljönni a 35 éves osztálytalálkozóra, az egyik lányosztálytárs pedig nem velük érettségizett.
