Sabo Snježana azontúl, hogy lankadatlan lelkesedéssel vezeti a daruvári magyar közösséget, időnként belebújik Jankovich Alojzia grófnő bőrébe és ruhájába, és idegenvezetőként mesél a város gazdag múltjáról.
– Nem túlzás azt állítani, hogy a daruvári magyar közösség motorja vagy. Hogyan talált meg téged ez a feladat?
– 1998-tól, a Daruvári Magyarok Közössége megalakulásának első éveitől az egyesületben tevékenykedem, 2015-től pedig az elnöki tisztséget töltöm be. Kis magyar közösségből származom, a családi gyökereim Trojeglava helységben vannak, nem messze Daruvártól. A Sveta Ana néven ismert falurészben főleg magyarok éltek, köztük a családom is, van ott egy magyar temetőnk is, ahol a szüleim és más felmenőim is nyugszanak. Annak ellenére, hogy vegyes házasságból származom, otthon magyarul beszéltünk. Az általános iskola első osztályának megkezdésekor Doljanira költöztünk, és a félelem miatt, hogy nem tanulom meg a horvát nyelvet, lassan elmaradt a magyar használata. Ezt leszámítva a mi kis családunkban a mai napig megőriztük magyar örökségünket, a szokásokat, a gasztronómiát. Nagyon szeretek főzni, ezért gyakran készítek hagyományos magyar ételeket, desszerteket.
– Hogyan látod a szlavóniai magyar közösség helyzetét? Mi jelenti a legnagyobb kihívást, és személy szerint téged mi motivál közösségépítésre?
– Az itteni magyar közösség a többi nemzeti kisebbséghez hasonlóan nehéz időszakot él meg. A fiatalok nagy része elvesztette kisebbségi identitását, nehéz őket bekapcsolni az egyesületi munkába. Nyugat-Szlavónia különleges abból a szempontból, hogy területén nagy számban élnek nemzeti kisebbségek, de tagjaik közül a honvédő háború alatt és utána is sokan asszimilálódtak. Nagyon kevés családban beszélnek magyarul. Azok, akiknek kiskoruktól kezdve van szerencséjük az anyanyelvüket tanulni, nagyobb eséllyel tudják megőrizni kisebbségi identitásukat. Mi itt már néhány éve a magyar nyelvet egy tanfolyam keretében tanuljuk, amelyet Tóth Rebeka, a Petőfi-program ösztöndíjasa tart számunkra. Az őseink kivételes örökséget hagytak hátra, a közös történelem olyan érték, amit nem tagadhatunk meg. Egész egyszerűen nem akarom, hogy elvesszen ez a gazdagság, ami a környezetünkben, a családunkban van.
– Mikor kezdtél el turizmussal foglalkozni?
– 2011-ben, amikor is egy kis családi szálloda vezetőjeként kezdtem el dolgozni. Az évek során számos tanfolyamot, szemináriumot végeztem el, így többek között turisztikai animátorként, idegenvezetőként, kerékpáros túravezetőként tevékenykedem, és arra különösen büszke vagyok, hogy mindezek mellett az Interpret Europe örökség tolmácsa is vagyok. A pandémia káros hatásai miatt munkahelyet kellett váltanom, ma a szakmámban dolgozom, mivel közgazdász diplomával rendelkezem. De a szabadidőmben gyakran vezetek csoportokat idegenvezetőként Horvátország-szerte és külföldön egyaránt, leggyakrabban Magyarországon.
– Aztán egy idő óta egy történelmi alak bőrébe és korhű ruhába bújva mesélsz a város múltjáról.
– A grófnői szerepjáték ötlete egészen véletlenül született meg, miután elvégeztem az örökség tolmácsképzést. Az oktatás Isztriában zajlott, és az előadók között voltak az Istra Inspirit projekt megálmodói, amely a turisztikai célpontról szóló tudnivalókat a mesélt történelmen keresztül juttatja el. Ez az új megközelítés azt jelenti, hogy az adott helyen a helység múltjának egyik jellegzetes alakja fogad korhű jelmezben. Átgondoltam, hogy melyik személlyel azonosulhatnék Daruvár történetéből, és Jankovich szül. Festetics Alojzia grófnőre esett a választásom. Ő volt az egyetlen nő, aki a család birtokait kezelte. A városnéző túrák körülbelül másfél óráig tartanak. Alojzia grófnő portréjának ruhamintája szerint készült barokk ruhába öltözve várom a látogatókat, bemutatkozom és elviszem őket egy sétára a városban. A túra folyamán bemutatom a csoportnak Daruvár legszebb helyeit: gazdag parkjait, termálforrásait, építészeti remekeit, a szakrális hagyatékát, a multikulturalizmusát és persze Jankovich gróf kastélyát Európa legnagyobb ginkgófájával, a mi Ádámunkkal együtt. Az útvonal a csoport kívánságaitól függ, nappal és este is sétálhatunk, utóbbi esetben egy régi lámpással a kezemben haladva idézzük meg a múltat.
– A mai világot ismerve mit gondolsz, mit üzenne nekünk a grófnő?
– Azt, hogy szeressük jobban a körülöttünk lévőket, ne zárkózzunk be a négy fal közé, tanuljunk, fedezzük fel a környezetünket. Ne szégyelljük a múltunkat, az őseinket, utazzunk minél többet és élvezzük az élet minden egyes percét, hiszen minden nap egy új történet is, ami nem játszható újra.
