Csatakép, háború után

569

A történelem, és persze a választói akarat lézerpontossággal kettévágta a horvátországi magyarságot. Csak huszonegy emberrel több gondolta úgy, hogy az egyik jelölt jobb, mint a másik. A négy évvel ezelőtti egyszázalékos különbség mára fél százalékra törpült. Persze lehet itt játszani a szavakkal, hogy győzött a jobbik szervezet, de minden, a horvátországi nemzetrészt őszintén féltő magyar a lelke mélyén tudja, hogy a megosztottság immár tarthatatlanul tartóssá vált. A párhuzamos struktúrák évek óta elélnek (-éldegélnek) egymás mellett. A falvainkban egymás mellett két tánccsoport, két énekkar, a kultúrotthon és egy ún. magyar ház általában a horvátországi szomorú valóságot tükrözi. Ezt a képet „színesíti” néhol a két református istentisztelet, ugyanis a két református egyház is megszokottá, ha úgy tetszik, bevetté vált a horvátországi magyar gondolkodásban.
A kártyajátékban 21-re nem érdemes semmit sem húzni, hiszen aki ezt teszi, az tudja, hogy veszít. A kérdések kérdése, hogy mit tud a két érdekvédelmi szervezet erre a szimbolikus számra húzni, tenni? A tapasztalat az, hogy semmit, mert mindkét szervezet továbbra is megpróbál egymás mellett élni és végezni a legjobb tudása szerint a munkáját. Az ellentétek nem csitulnak, miközben mára egyértelművé vált, hogy az újságon keresztüli üzengetés semmilyen, vagy legalábbis mérsékelt hatással van a szavazókra.
A parlamenti képviselő a kampányban végig az egységről beszélt, ezért kíváncsian várjuk, hogy ezt miként is képzeli el. Elmegy a HMDK-ba, és azt mondja, hogy gyerünk, boruljunk össze, mégis egy vérből valók vagyunk? Ír egy levelet majd, amelyben tárgyalásokra hívja őket a székházába? Vagy a túlzott politikai korrektség jegyében egy semleges helyet javasol a találkozó helyszínéül? Mondjuk egy vadászlest? Persze a legvalószínűbb variáció – ne így legyen -, hogy minden megy tovább a régi kerékvágásban, és megtesz mindent, hogy a másik szervezetet ellehetetlenítse. Egy a baj ezzel: mindenki látja, hogy ez a kerékvágás még járható, de mindkét oldala négyévente kicsivel megnő, mert a parlamenti mandátum megszerzése érdekében több embert mozgósítanak.
Az elkövetkező hetekben a lakosság a kormányalakítás körüli bonyodalmakat, alkukat figyeli, és a képviselőnek sem mindegy, hogy milyen kormánya lesz az országnak. Amíg várjuk, hogy felszálljon a füst, amely az új horvát kormány megalakulását jelzi, a 21 szavazattal többet kapott képviselőjelölt vajon tényleg a horvátországi magyarság egységén gondolkodik-e? Hátra ugyan nem dőlhetünk, de azért kíváncsian várjuk, hogy miként képzeli a hőn áhított egységet a kampányból megismert „mindenki Sanyi bácsija”?! A 21-re ugye már nem kérünk lapot, ezért egy új játékra van szükség, csak annak már nem a horvátországi magyarság jövőjével játszandó hazárdjátéknak kellene lennie.