Rövid, súlyos betegség után (múlt) hétfőre virradóra 88 éves korában elhunyt dr. Tóth Lajos nyugalmazott egyetemi tanár – közölte a Magyar Szó a délvidéki magyarság számára nagy veszteséget jelentő hírt.
A csúzai szülőháztól igen messze jutott – nem kilométerekben –, hanem a volt jugoszláviai magyarság közoktatásában betöltött szerepe révén. Munkásságának nagy része a Vajdasághoz – Szabadkához és Újvidékhez – kötődött, de sosem szakadt el szülőföldjétől, szülőfalujától.
1924-ben született Csúzán. A tanítóképzőt a háború miatt megszakításokkal 1940 és 46 között végezte Belgrádban, Újvidéken és Versecen. Első munkahelye a kopácsi iskola volt, amire mindig nagy szeretettel emlékezett. A tanárképző fősikola történelem-földrajz szakának elvégzése után Brčkoba helyezték, majd 1949-ben hazakerült az akkor megnyílt vörösmarti algimnáziumba.
Ezekről az évekről ezt írja: „Felemelő érzés volt egy ilyen közösségben, iskolában dolgozni”.
Élvezte azt is, hogy bekapcsolódhatott mindkét falu – Csúza és Vörösmart – művelődési életének a szervezésébe.
1953-ban azonban ismét, most már végleg elhagyta a szülőföldet: házasságot kötött és Szabadkára költözött. Itt hamarosan általános iskolai igazgató, majd nemsokára tanfelügyelő lett. 1962-ben újabb oklevelet szerzett a Belgrádi Egyetem bölcsészeti karának pedagógia szakán. A Pedagógiai Intézetben végzett munkája mellett folyóiratot szerkeszt, tanulmányokat, pedagógiai tárgyú könyveket ír, s közben a szegedi József Attila Tudományegyetemen bölcsészettudományi doktor fokozatot szerez.
Kinevezik a Szabadkai Tanárképző Főiskola pedagógiatanárává, később igazgatójává, majd az Újvidéki Bölcsészkar oktatójává. Közben még egy doktori címet szerez a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karán. Az 1980-as években elvállalta az eszéki Pedagógiai Karon Horvátország jövendő tanítóinak, anyanyelvápolóinak magyar nyelvű képzését. Örömmel jött, hisz itthon szükség volt rá.
Csúzától a szülei halála után se szakadt el, sokat járt haza. De igazán csak akkor volt boldog, amikor hívtuk. És hívtuk a Polgári Olvasóegylet centenáriumi ünnepségére 1982-ben, a Kossuth-dombormű újraavatására 1991-ben, a 750 éves Csúza ünnepére 2002-ben, irodalmi estekre, könyvbemutatókra…
Bár mellőzést és méltánytalanságokat is kénytelen volt elszenvedni, élete sikeres, gazdag és tartalmas volt. Akik itt maradtunk, s akikért annyit dolgozott – sokaknak segített is tekintélyes szabadkai pedagógusként –, tisztelettel, hálával és szeretettel emlékezünk Rá.
Nyugodjék békében.
Csúza, 2012. július 12.
Reppmann Dékány Zsuzsanna
