Birtokba vették a fiatalok a csúzai Kossuth Házat

0
180

A HMDK jóvoltából nemrég saját székházhoz jutottak a csúzai szervezetek. A Kossuth Lajos utcai régi falusi házban többek között helyet kapott a Hegyalja Ifjúsági Egyesület is, melynek tagjai a hétvégén költöztek be új otthonukba.

A Hegyalja Ifjúsági Egyesület 2015 nyarán alakult azzal a céllal, hogy összefogja a Hercegszőlősi járás területén élő magyar fiatalokat. Az évek során az egyesület tagsága folyamatosan bővült, mára már közel 50 tagot számlál, ezért különösen nagy öröm számukra, hogy végre van székhelyük, ahova a hétvégén be is költöztek. A faluban működő szervezetek és a HMDK közös megegyezése értelmében az új székházat Kossuth Háznak nevezték el, mely összhangban van a faluban ápolt szellemiséggel.

– Egyesületünknek régóta szüksége volt egy helyiségre, ahol a tagság össze tud jönni, vagy ha kell, rendezvényeket tudunk szervezni. A Kossuth Ház erre a célra tökéletesen megfelel – mondta Hordósi Dániel, a Hegyalja Ifjúsági Egyesület elnöke, aki hozzátette, nagyon hálásak a HMDK-központnak azért, hogy rendelkezésükre bocsátotta az impozáns épületet, ahol a jövőben rendszeresen összejöhetnek.