Az olimpia kapujában

270
Sándorka Róbert

 

Kopács – Sándorka Róbert kilenc éve vett először íjat a kezébe, mára pedig több száz versenyt tud maga mögött. Egyszeres országos bajnok, a horvát íjászválogatott egyik tagja. Jelenleg a Nemzetközi Íjász Szövetség szervezte Világkupán versenyez, az első horvátországi állomáson több mint száz versenyző közül a 17. lett, aminek köszönhetően továbbjutott a törökországi második fordulóba.

Az íjászat nem egy olyan sportág, amelyet tömegek űznek. Akik mégis ezzel foglalkoznak, azok számára előbb-utóbb szenvedéllyé válik. Ez történt a kopácsi Sándorka Róberttel is, aki kilenc évvel ezelőtt teljesen véletlenül sodródott a sportág közelébe, többé pedig nem szabadulhatott tőle. Néhány hónapig a Saponia klub kötelékében edzett, majd az eszéki magyar iskolaközpontban működő Nyilas íjászklubban, 2005-ben pedig megalapították a Baranya Íjászklubot, amelynek ma is a tagja. A klubnak jelenleg öt regisztrált tagja van, Róbert a legaktívabb.

Autodidakta módon tanul
Róberthez akkor érkezem meg, amikor éppen edz. Mint megtudtam, ez nem különleges alkalom, hiszen mindennap több órát gyakorol, így igazából az a furcsa, ha nem éppen íjjal a kezében látható. Napi 5-8 órát tölt edzéssel, és nem hagy ki egyetlen napot sem. Számára az íjászat kezdetben hobbi volt, hogy aztán szenvedélyévé váljon. Mivel nincs edzője, az internetet böngészi újabb és újabb információk, technikák után kutatva. Egyedül azt sajnálja, hogy Horvátországban az íjászokat nem részesítik komoly támogatásban, tehát még mindig amatőrként van jelen a sportágban. A legtöbb nyugati országban ugyanis az ő eredményeivel már profi íjász lehetne, fizetéssel és saját edzővel. Mert akármennyire is szereti ezt a sportágat, a felszerelés, az utazás mind-mind komoly összegekbe kerül. Emiatt több országos bajnokságon való részvételről is le kellett mondania. Egyetlen országos versenyen tudott csak jelen lenni, ott első helyezést ért el kategóriájában. Ezentúl is az év közbeni hazai és nemzetközi tornák nagy részét szeretné megnyerni. Érmekből, díjakból reprezentatív mennyiséget sikerült begyűjtenie. Legfőbb célja kijutni az olimpiára.

 

Olimpiai íjjal az olimpiára
Róbert az olimpiai íj mestere, ez a legigényesebb íjfajta, nem mellékesen pedig az egyetlen, amely olimpiai sportág is. Pár hete a Nemzetközi Íjász Szövetség által megrendezett Világkupa első, poreči állomásán a tekintélyes 17. helyen végzett, a horvát versenyzők között a legjobb eredményt érve el. Maga a Világkupa öt helyszínen zajlik, ezek részeredményei alapján kerülnek ki majd végül a győztesek, a horvátországi állomáson több mint 500, a világ legkülönbözőbb országaiból érkezett versenyző mérte össze tudását. A második állomás Törökországban lesz két hét múlva, a harmadik helyszín az USA-beli Ogden, a negyedik Sanghaj, a fináléra pedig Isztambulban kerül majd sor. Róbert pillanatnyilag a törökországi megmérettetésre gyakorol, és nagyon bízik a jó eredményben. Családja teljes mértékben támogatja, a legnagyobb rajongója pedig egyértelműen édesapja, aki egy cseppet sem kételkedik fia tehetségében.
Idén júliusban kerül sor Torinóban az íjász világbajnokságra is, melynek a legjobbjai automatikusan részt vesznek a 2012-es londoni olimpián. Róbertnek nagy álma válna valóra, így mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön is neki. A Világkupán elért eredményének köszönhetően a Horvát Íjász Szövetség profi edzőt ígért a horvát válogatott íjászoknak, ami nagy segítség lenne Róbertnek is, hiszen eddig nem volt lehetősége edző tanácsai nyomán fejlődni. Az elkövetkező egy hétben még nagyon aktívan fog gyakorolni, a verseny előtti egy hétben azonban napról napra csökkenti az edzések hosszúságát, ugyanis a verseny előtt regenerálódni kell. Egyébként nagyon oda kell figyelni, hiszen komoly sérüléseket okozhat, ha valaki egy ideig nem gyakorol, és hirtelen elkezd edzeni. Egyszer ő is hátizomszakadást szenvedett, aminek következtében sokáig nem vehetett a kezébe íjat.
A folyamatos, kitartó gyakorlás bizonyára meghozza eredményét, így okkal remélhetjük, hogy hamarosan már mint világ- vagy olimpiai bajnokkal készíthetünk interjút.

 

Sándorka Róbert