Kevés az olyan amatőr magyar kórus vidékünkön, amely oly sok évnyi aktív tevékenységet tudhat maga mögött, mint az Alfalusi Vegyes Kar. A kopácsi, laskói és várdaróci tagokból álló kórus több mint negyven éve működik, és ma már Kárpát-medence-szerte ismert. Vezetőjével, Ognjenović Kettős Zsuzsannával és néhány kórustaggal beszélgettünk az egyesületről.
Március 15-ei megemlékezéseink, a kórustalálkozók és a laskói adventi koncert szinte elképzelhetetlenek az Alfalusi Vegyes Kar részvétele nélkül, amely évtizedek óta emeli rendezvényeink színvonalát népdalokkal vagy egyházi énekekkel.
Az együttes története Kopácson kezdődött. Itt alapított kórust Troszt Irénke 1973-ban, s tulajdonképpen ezzel indult a baranyai-szlavóniai kórusmozgalom.
Néhány év múlva Ognjenović Kettős Zsuzsanna tanárnő vette át az énekkar vezetését, majd hamarosan Laskón is megalapította a kórust. A két énekkarnak, melyből a honvédő háború után létrejött az Alfalusi Vegyes Kar, már kezdetben is volt közös fellépése.
Volt olyan időszak, amikor nyolcvanan is énekeltek benne, húszas-harmincas éveikben járó fiatalok. Férfitagjai külön szekcióként is működtek, bordalokat tanultak be a tanárnő vezetésével.
– Arra törekedtünk, hogy hazai népdalokat énekeljünk, a Baranya-háromszögből valókat. Ezeket személyesen válogattam Pataky András, Lábadi Károly és Katona Imre gyűjteményeiből, de a magyarországi Tolna és Baranya megyék népdalkultúrájából is merítettünk – mondta a tanárnő.
A kórus munkájába minden tag a szívét-lelkét beleadta, nem hagyták ki a sokszor késő éjszakába nyúló próbákat a munka vagy a család miatt, a fellépéseken ugyanilyen lelkesedéssel vettek részt.
– Valamennyien földműveléssel foglalkoztunk, mégsem voltunk fáradtak a próbákhoz, ez töltött fel bennünket. A kezdetektől fogva tagja vagyok a kórusnak, most már néha öregnek érzem magam az énekléshez, mégsem tudnám otthagyni – tudtuk meg a laskói Déra Julianna nénitől.
A kórus gyorsan nagy népszerűségre tett szert, fellépői voltak a helyi rendezvényeknek, részt vettek a régióban rendezett kórustalálkozókon, de magyarországi és vajdasági vendégszerepléseik is voltak.
Sok helyre eljutottak a Magyar Képes Újság élőújságjai keretében, és több alkalommal szerepeltek a médiában is. Előadásukat láthatták az eszéki és az újvidéki televízióban, de rádiós műsorban is énekeltek. 1990 decemberében került sor utolsó békebeli fellépéseikre, majd hétéves kényszerszünet következett a szerb megszállás miatt.
Egyházi énekekre nagyobb szükség volt
A békés reintegráció (1997) után a menekültségből hazatérő kórustagok újjászerveződtek, ettől kezdve szerepelnek Alfalusi Vegyes Karként.
– A háború után jóval kisebb volt a létszámunk, ezt eredményezte a hétévnyi szűk esztendő. Akkor támadt a gondolat, hogy nem kell okvetlenül csak népdalokat énekelnünk, talán nagyobb szükségük van az embereknek egyházi dalokra – emlékezett vissza Zsuzsa tanárnő.
Többek között Sztárai-énekeket is tanultak több szólamban, melyeket templomokban adtak elő advent idején; az alfalusi katolikus templomokban léptek fel, ezek közül a kopácsi karácsonyi műsor és a laskói adventi koncert hagyományossá vált, ma is megtartják őket.
Sokfelé felléptek a Kárpát-medencében
Bejárták Szlavóniát és Baranyát, a tengermelléket és Magyarország szinte minden szegletét, de szerepeltek a Felvidéken és Erdélyben is. Jó kapcsolatot ápolnak a horvátországi magyar énekkarokkal és a kozármislenyi (Magyarország) kórussal is. Fellépéseiket a kopácsi Vass Éva néni sokáig naplójában is lejegyezte. Ő is a vegyes kar legidősebb tagjai közé tartozik, ott volt a Troszt Irénke által létrehozott kopácsi kórus alapítói között.
– Szavakban ki sem tudom fejezni, mit jelent számomra a kórusban való részvétel. Nagyon szeretek énekelni, és részt venni ebben a nagyszerű csapatban, amely olyan, mint egy nagy család – mondta Éva néni.
Kettős László a reintegráció után csatlakozott a kórushoz, később a szervezésben is fontos szerepet játszott. Mint mondta, azelőtt nem sok köze volt a zenéhez. Még diákként az iskolában énekelt, ezen kívül, ifjúkorában szívesen gyújtottak rá egy-egy nótára baráti körben, ha olyan volt a hangulat.
– A vegyes kar ma már az életem fontos része, élvezem a próbákat és a fellépéseket is, az összekovácsolódott közösséget, és természetesen a sikerélmény, a közönség elismerése is nagyon jólesik – nyilatkozta lapunknak Kettős László.
Említésre érdemes az Alfalusi Vegyes Kar más formációkkal való közös szereplése. Énekeltek a Kopácsi Alkalmi Zenekar kíséretével, máskor meg táncosokkal és színjátszókkal alkottak közös produkciót, és olyan is volt, amikor több horvátországi magyar kórussal egyszerre léptek színpadra.
Minden korosztály jelen van a vegyes karban
Az Alfalusi Vegyes Kart ma 25-30-an alkotják Kopácsról, Laskóról és Várdarócról. Szinte minden korosztály részt vesz benne, az iskoláskorúaktól a legidősebbekig. A fiatal énekhangok gazdagabbá, színesebbé teszik az előadást, másrészt remélhetőleg ők viszik majd tovább a nagy múltú együttes munkáját.
Zsuzsa tanárnő negyvenkét éve vezeti a kórust, munkája a háború alatt sem szakadt meg, mert a menekültségben lévő fiataloknak is oktatta a táncot és a zenét. Elmondta, számára mindig a legnagyobb jutalom a tagok öröme volt, amit a sikerélmény váltott ki. Diákként néha neki is biztatásra volt szüksége, hogy folytassa zenei tanulmányait – e téren sokat köszönhet egykori tanítójának, Troszt Sándornak. A főiskola elvégzése után fontosnak tartotta, hogy hazatérjen szülőföldjére, hogy átadhassa a megszerzett tudást az itteni fiataloknak. Ha nem így történt volna, valószínűleg ma sokkal szegényebb lenne magyarságunk kulturális élete.
