Csúza – Vojnović Korina immár egy éve a helybéli Szivárvány rajzcsoport vezetője. A fiatal lány mindössze 18 éves, de nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni, emellett pedig évek óta a versírás az egyik szenvedélye.
Vojnović Korinának már általános iskolás kora óta két kedvenc időtöltése van: nagyon szeret rajzolni és verseket írni. Még kisiskolás volt, amikor első sorait papírra vetette, amivel nagy sikert aratott barátai és tanárai körében. Legfőbb témája a szerelem, hiszen mint mondta, nagyon szeret szerelmes lenni, és ezt az érzést megpróbálja verssorokba önteni. Érdekes módon azonban sosem volt könyvmoly, az olvasást annyira nem szerette, viszont a verseket annál inkább. Szinte folyamatosan írja őket, már több mint százat vetett papírra. Korina az eszéki magyar iskolaközpont végzős tanulója, és örül annak, hogy mindenhol tetszést aratnak a versei. A barátai, a családja, a tanárai is rendkívül szívesen olvassák a túlcsorduló érzelmeket tartalmazó költeményeket, és többször is tapasztalta, hogy az olvasó is a hatásuk alá került. A fiatal lányt ez nagy büszkeséggel tölti el, örül, hogy másokból is képes érzelmeket kiváltani a versei által. Ami a versírást illeti, továbbra is folytatni szeretné, hiszen mindig éri valamilyen új emocionális hatás, új impresszió, amelyet szavakba önt és rímekbe szed. Azt reméli, hogy egyszer majd talán akár egy verseskötetben is viszontláthatja műveit.
Nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni
A csúzai Jókai Mór Kultúregyesület keretei között alakult meg a Szivárvány rajzcsoport, amelyet egy éve Korina vezet. Péntekenként gyűlnek össze a helyi gyerekek a kultúrotthon egyik emeleti szobájában, amelyet már teljesen belaktak, rajzok, díszek mindenütt, és egy nagyon derűs társaság. Korina nagy örömmel vállalta a csoport vezetését, hiszen egyrészt nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni, másrészt pedig neki magának is van tehetsége a rajzhoz. Otthon gyakran ragad ceruzát és készít rajzokat, az eddigi legnagyobb elismerés számára az volt, hogy egyik ismerőse egy rajzot kért tőle, amelyet aztán magára tetováltatott. A Szivárvány rajzcsoportban azonban inkább a színek dominálnak. Korina igyekszik hétről hétre olyan témák köré építeni a foglalkozásokat, amelyek évszakhoz, ünnepekhez kötődnek, de a gyerekek kívánságaival is összhangban vannak. Ottjártamkor éppen farsangi maszkok készültek. Korina elmondta, nagyon sokat jelent számára, hogy vezetheti ezt a csoportot, és szeretne óvónő vagy tanítónő lenni, hiszen nagyon élvezi, hogy segíthet a gyerekeknek, különféle rajztechnikákra taníthatja őket. Az őt körülvevő gyerekek pedig szinte isszák a szavait, a fiatal lány pedig végtelen türelemmel válaszol minden kérdésre, tanácsot ad, segít. Kétségtelen, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy a pedagógusi pályára lépjen.
Egyetlenem!
Tenéked írom most e verset, egyetlenem!
Érzéseimet miattad kell rímekbe szednem.
A szerelem, mely hozzád fűz,
Akár a tűz!
Ha velem vagy, szívem veszettül zakatol,
Majd kiugrik, s közben hozzád, neked dalol.
Ha hozzám érsz, lelkem is bizsereg,
Szerelmes érzés tölti meg lelkemet.
Bújj hát közelebb, s jól ölelj át.
Forróság önti el testem minden zugát.
Szeretlek téged, mint még senkit soha így,
Ne szűnjön ez soha, szeress te is ugyanígy!
Úgy érzem
Úgy érzem, hogy őszi éjszakákon,
Mind lehull a sárga falevél,
A holdvilágra ráterül az álom,
És csak rólad mesél.
Ha te mondod, hiszek a meséknek,
Nem számít, hogy más mit mond nekem,
Álmaimban mindig csak kereslek,
Mert szeretlek, csak téged szeretlek!
Kérés
Úgy érints,
mint hópihe száll napfényben fürdő ágra,
szívem melegével dideregve várlak.
Nézz rám,
mint hosszú út után a vándor,
aki először ér az ismeretlen tájra,
amelynek minden csodáját
mindörökre magába zárja.
Csak akkor ölelj,
ha ünnepnek érzed a percet,
ha szívedben őszinte a vágyad,
hogy veled örökre eggyé váljak!