Arról, hogy természeti és építészeti értékeink bemutatását ki kell terjesztenünk a Vajdaságra, a szabadkai városháza látványa győzőtt meg. A szecesszió egyik remekművét az újságíró-szövetség ott sorra kerülő tanácskozása keretében néztük meg; a legtöbben első alkalommal jártunk az épületben, és mondhatom, hogy mindenkit lenyűgözött.
A városháza Szabadka legnagyobb és sok tekintetben legszebb épülete. 1908 és 1910 között épült, majd ezt követően a belső munkálatokon még két évig dolgoztak a legjobb iparosok. A városháza a művészet és a kisipar összehangolt egybefonódása. Magassága 76 méter, a kilátó 45,5 méter magasságban van. Az épület 105,08 méter hosszú, 55,56 méter széles, és 5838 négyzetméternyi területet foglal el.
Építése két évig tartott
Valahol azt olvastam, hogy Szabadka száz évvel ezelőtt Magyarország harmadik legnagyobb városa volt, és a városvezetés kétezer hold homokot adott el azért, hogy felépülhessen a település legnagyobb épülete. Idegenvezetőnktől pedig megtudtuk, hogy a városi tanács által kiírt pályázatra összesen tíz pályamunka érkezett. A meghirdetés értelmében a versenyen kizárólag magyar állampolgárok vehettek részt. Az első hely 2400, a második 1200, a harmadik pedig 1000 korona pályadíjjal járt, továbbá a zsűrinek jogában állt, hogy 800 korona ellenében megvásároljon egyéb érdekesnek talált munkákat is. Az első díjat végül az „A torony alatt” jeligével ellátott pályaműnek ítélték oda, amely Komor Marcell és Jakab Dezső munkája volt.
1908 őszén vette kezdetét a legnagyobb szabadkai palota építése, naponta 500-an dolgoztak, és 1910 nyarára már a munkálatok befejezésükhöz közeledtek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de tartották a kijelölt határidőt, s röpke két év alatt mintha a földből, úgy nőttek ki a Városháza falai, a kupolák és a torony.
1910. augusztus 20-án nagy ünnepség keretében szentelték fel a Városházát, a kereszt a helyére került, és az épület életre kelt, noha az állványok miatt még senki nem láthatta egészében.
Díszes beltér, Zsolnay-kerámia, virágmotívumok
Az épületet belülről is látva azon sem csodálkozhatunk, hogy a belterek díszítése is két évig tartott. A Zsolnay-kerámiák, a bútorok és az ötvösmunkák egyenként is valóságos kis műremekek. A tanácsterem üvegablakainak hányatott sorsáról is volt mit mesélnie vezetőnknek, ugyanis a magyar történelmi személyek képeit ábrázóló színes táblák elé a Szerb-Horvát Királyság idején függönyöket aggattak, a kelmék 1941-ben, a magyar bevonulással örökre lekerültek azzal, hogy a titói korszakban az ablakokat restaurálás címén hosszabb ideig a pincében tárolták. Később Szabadka élére szlovén tanácselnök került, aki szerint az ablakoktól félni nem kell, így azok 1971-ben visszakerültek a helyükre, de feliratok nélkül, melyeket csak a rendszerváltozás után tettek vissza a képek alá.
Manapság az impozáns díszteremben nemcsak tanácsüléseket tartanak, hanem ki is bérelhető, így a hazaiak mellett számos külföldi is fogadott már örök hűséget a magyar történelem legnagyobbjait ábrázóló vitrázsok alatt.
Nem mindenkinek tetszett az épület
Nagyon sok vita kísérte Szabadka legnagyobb házának építését. Amikor elkészült, egy heves kritikus 10 000 koronát ajánlott fel saját zsebéből, és toborozta az embereket, hogy akinek nem tetszik az új épület, szálljon be, és közös költségen bontsák le a város „csúfságát”. A feljegyzések szerint Csáth Géza író, a város szülötte is azok közé tartozott, akik nem tudták elfogadni a szecessziós palotát.
Toronyórája
Azt mondják, ha egy szabadkait kérdezünk meg a pontos időről, nagy valószínűséggel nem a karórájára vagy mobiltelefonjára fog pillantani, hanem a Városháza felé. A torony ugyanis építészeti és dekoratív funkciója mellett a mindennapi életben is próbál „segíteni”: itt található a négy világtáj felé elhelyezett négy óra, mely a pontos időt mutatja, s amely a város szinte minden pontjáról jól látható.
A toronyórára a pályázatot már akkor írták ki, amikor a belső tereken dolgoztak. A pályázók között volt egy bizonyos Pikál Béla is, aki élete egy részét New Yorkban töltötte, és aki a tanácshoz intézett levelében azt ajánlotta, hogy a toronyba olyan óra kerüljön, amilyen a New York-i Metropilotan Building-en is van: üsse el a negyed és egész órát, ugyanakkor a toronyból fényjeleket is bocsásson ki: a negyedre piros, az egész órára zöld fény hívja fel a figyelmet. Így, aki nem látja, hallja, és fordítva.
A városi kávéház
A kávéház az épület északkeleti, legforgalmasabb sarkán helyzkedett el, a szabadkaiak kedvelt találkahelye volt, hisz a kovácsoltvas kerítéssel körülvett kerthelyiségből remek kilátás nyílt a korzóra, a sétálókra. Egy korabeli fénykép hátoldalán található írásból következtethetünk a kávézó belső szépségére: „A kávézóban 80-100, márványból és tölgyfából készült asztal volt. Az étkészlet kínai porcelán, ezüst evőeszközökkel. A falakon 46 nagy és 70 kisebb tükör. Állandó jelleggel 20 pincér dogozott, idényben még 30, 17 szakács és 8 kávéfőző asszony.“
Jakab Dezső az épület átadásakor beszédében többek között azt mondta, hogy „… ennek a síkságnak legmagasabb tornyát eredeti kultúránkkal díszítettük fel, régi magyar kővirágainkkal, hogy ebből a magasságból mind nagyobb körben hirdesse a magyar nyelv kifejezően nemes és csodálatos varázsát…”
