A HMDK dárdai egyesülete a horvátországi magyar ifjúság napja program keretében vasárnap ismét futballtornát rendezett Meccőben öt horvátországi magyar csapat részvételével. Kopács, Laskó, Várdaróc, Újbezdán és a házigazda Dárda csapata versengett.
A tíz évvel ezelőtt újjáalakult dárdai HMDK-alapszervezet egyik legfőbb rendezvénye a nyári focitorna, amelyet közösségteremtő céllal kezdtek szervezni, hogy lehetőséget biztosítsanak a környék magyar fiataljainak az együtt sportolásra. A koronavírus-járvány miatt két esztendőben a korlátozások miatt nem kerülhetett sor erre a rendezvényre, de tavaly újra megszervezték és idén is sort kerítettek rá. A tornán a házigazda dárdaiakon kívül Kopács, Laskó, Várdaróc és Újbezdán csapatai vettek részt.
– Örülök annak, hogy ebből a focitornából sikerült hagyományt teremtenünk, és idén is összejöhettünk egy kellemes versengésre, barátkozásra. Ami az eredményt illeti, Kopács megvédte az előző évi első helyét, a második a dárdai csapat lett, harmadik helyen pedig a várdaróciak végeztek – mondta Kistót János, a dárdai HMDK-egyesület vezetője.
A labdarúgótornát a Dárdai járás napja keretében rendezték meg, így a díjakat Anto Vukojeval, a Dárdai járás elöljárójával közösen adták át. Az esemény megnyitóján pedig Jankovics Róbert HMDK-elnök, parlamenti képviselőnk is részt vett. Valamint a dárdai vöröskereszt önkéntesei is segítették az eseményt, amely a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Dárdai járás magyar kisebbségi önkormányzatának a támogatásával valósult meg.
A dárdai HMDK-alapszervezetnek a HMDK-központ segítségével az évek során sikerült székhelyhez is jutnia az egykori dárdai középiskola épületében, ahol rendszeresen találkoznak egymással az egyesület tagjai, és nemzeti ünnepeinkről is itt emlékeznek meg.