Szakál Erika gyerekkora óta táncol. Évekig járt versenyekre, szép eredményeket ért el, és moderntánc-oktatóként is tevékenykedett a Vajdaságban a szülőfalujához közeli településeken. Most családjával Hercegszőlősön él, tervezi, hogy több drávaszögi településen is indít táncórákat. Csúzán már elkezdte tanítani a gyerekeknek a latin-amerikai és standard táncokat.
A magyar néptánc gyakorlására, ápolására számos drávaszögi és szlavóniai, de több tengerparti magyar közösségben is van lehetőségük a gyerekeknek, fiataloknak. Számos kultúregyesület működik, melyek keretein belül nagy hangsúlyt fektetnek a néptánc és -zene továbbörökítésére. Az együttesek tagjaival tanult koreográfusok ismertetik meg a kezdő lépéseket, szerettetik meg a táncot. Ennek köszönhetően olyan horvátországi magyar tánccsoportok születtek, amelyek nemcsak országos szinten, hanem nemzetközileg is ismertté váltak, hiszen több vendégszereplésük van évente külföldön is.
De annyi féle-fajta tánc és zene létezik még a világon, amelyekbe érdemes volna belekóstolni, lehetőség erre viszont csak ritkán adódik közösségünkben. Néhány baranyai településen tartanak zumbaórákat, így a fitnesz és a latin ritmusok keveredéséből létrejött tánc már nem ismeretlen számunkra.
A hercegszőlősi Szakál Erika most a moderntánc-oktatást kezdeményezi, Csúzán már el is kezdte tanítani a latin-amerikai és standard táncok alaplépéseit gyerekeknek. A múlt heti próbán beszélgettünk Erikával, aki táncos pályafutásáról mesélt lapunknak.
Tizenkét évesen kezdett táncolni
Erika a vajdasági Bácskossuthfalván (Ómoravica) született. Itt kezdte tanulmányait, majd a falujához közeli Topolyán járt iskolába. A táncot tizenkét évesen kezdte. Tanult táncosruha-varrást, és elvégezte a sminkmesteri képzést is, ezek a tevékenységek mind a tánchoz kötődnek, így mondhatni, hogy Erika egész élete a tánc körül forog.
– Ami elindított ezen az úton, az egy előadás volt. Óriási hatást gyakoroltak rám a táncosok a színpadon, akkor határoztam el, hogy én is táncolni akarok. Aztán a többi jött magától, a tanulást versenyek, a versenyeket díjak követték – nyilatkozta Erika.
A fő irányvonalat a latin-amerikai – cha-cha-cha, szamba, rumba, paso doble, jive –, illetve standard táncok – angolkeringő, bécsi keringő, tangó, slowfox, quickstep – képezték számára, ezen kívül belekóstolt a salsába és a balettbe is, melyek jó hatással voltak mozgásának a fejlődésére.
Eleinte a közeli táncklubokkal mérték össze tudásukat, majd kijutottak országos versenyekre, magasabb kategóriába kerültek, s a környező országokba is eljutottak, vagyis nemzetközi megmérettetésekre. Horvátországban elsők lettek saját kategóriájukban.
A táncnak köszönhetően ismerte meg párját
– A párom is táncolt, egy versenyen találkoztunk először. Mivel különböző klubban táncoltunk és ellenfelekként léptünk színpadra, lassan bontakozott ki a kapcsolatunk. Csak amikor mindketten abbahagytuk a versenyzést, ismertük meg egymást jobban – mondta Erika.
Az ismeretséget párkapcsolat és házasság követte, Hercegszőlősön alapítottak családot. Azóta Erika elsődleges feladata a gyereknevelés, de a táncot se hanyagolná el.
Tanfolyam indítását tervezi több helyszínen
A tervek között szerepel Laskó, Kiskőszeg, Vörösmart, Hercegszőlős, Csúzán „kísérleti szinten” már el is indított egy tanfolyamot gyerekeknek. Az első próbákon főként a Jókai Mór KE Hajnalcsillag gyermektánccsoportjának tagjai vettek részt. Egyelőre tizenhárom gyerek jár próbára, főként lányok, de néhány fiú is érdeklődik a tánc iránt.
– A gyerekek a táncot lányos dolognak tartják, a fiúk szívesebben fociznak. Itt, a Drávaszögben azt is tapasztaltam, hogy a modern tánc újdonságnak számít, idegenkednek tőle kortól, nemtől függetlenül. Úgy gondolom, ha a gyerekekkel sikerül eljutnom arra a szintre, hogy felléphessenek, és megmutathatják tudásukat, azzal az érdeklődés is nőni fog iránta – jelentette ki a táncoktató nő.
A szint, melyet a gyerekek elérhetnek, véleménye szerint elsősorban a hozzáállásuktól függ.
– Úgy gondolom, a sikerhez csak néhány százalék tehetségre van szükség, a többi a gyakorláson, odaadáson múlik. Emellett fontos a táncpartnerek közti jó kapcsolat és a szülői támogatás is. Aki igyekszik, versenyekre is eljuthat, és egyre feljebb kerülhet a modern tánc ranglétráján – állítja Erika.
Mivel Csúzán gyerekeket tanít, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az „unalmas” alaplépések gyakorlása mellett minél többet táncoljanak zenére is, mert azt a kicsik jobban élvezik. Elsődleges célja, hogy a gyerekeket megszerettesse a tánccal.
– Sokan gondolják, hogy a tánc egyszerű, szórakoztató tevékenység, de nem így van. Ha valaki magas színvonalon akarja űzni, ahhoz futnia, tornáznia kell, fontos a jó erőnlét. Minden izomcsoportra szükség van a táncban, ezért alakformáló hatása is van, de csak akkor, ha napi rendszerességgel gyakorolják. Sokat kell a tükör előtt technikázni, és a koreográfiát is meg kell tanulni. A néptánchoz hasonlóan a modern tánc is koreográfián alapul – tudtuk meg Erikától.
A táncoktatást még a saját táncklubjában kezdte, és a táborok szervezéséből is kivette a részét. Később, ahogy magasabb szintre jutott, több vajdasági településen is oktatott, de ahogy a versenyzést, úgy ezt is abbahagyta. Örül, hogy az oktatás révén most ismét foglalkozhat a tánccal.
Az életében ma már a családja a legfontosabb, versenyszerűen talán már nem fog táncolni, de a színpadnak nem mondana végleges búcsút.
{fcomments}