A Kiskunsági Nemzeti Park területén, a Felső-Kiskunságban található a magyar Alföld második legnagyobb, több mint 11 ezer hektáron elterülő szikes pusztája, melynek része Bösztörpuszta, és ahol negyedik alkalommal rendezték meg a Magyarok Országos Gyűlését augusztus 17. és 20. között. Minden évben több tízezer ember látogat el ide, évek óta határon túli, így drávaszögi résztvevői is vannak.
A gyűlés minden napján előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, ezen kívül különböző bemutatók, kiállítások, versenyek és koncertek is színessé tették az eseményeket. Én már harmadik éve nézem végig a történelmi élőképet, de még most is lenyűgöz a 350 lovas és több száz gyalogos hagyományőrző „produkciója”. Idén először rendeztek karikás ostor világbajnokságot is, amelynek 170 résztvevője volt.
A rendezvény állami támogatás nélkül, majd félezer önzetlen segítő, szervező és adományozók ezreinek jóvoltából valósul meg. Ennek a szellemisége érződik az egész rendezvényen is, így különösen büszke és felemelő érzés volt most is magyarnak lenni a bösztörpusztai pusztaságban.