A Lex Perković-rejtély

380

A horvát kormány makacssága az ún. Lex Perković-ügyben a legtöbb ember számára felfoghatatlan és elfogadhatatlan. A miniszterelnök ellenállása Brüsszellel szemben komoly következménnyel járhat az ország számára. Ő viszont minden kezdeményezést, párbeszédet egyfajta kamaszos daccal utasít vissza.

Már a héten szankciókkal nézünk szembe, ha a kormány nem változtat napokon belül az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló jogszabályon, az eljárás előkészületei pedig már meg is kezdődtek Brüsszelben.

Igen, jól gondolja az olvasó, még mindig ugyanarról van szó: a horvát parlament mindössze néhány nappal Horvátország uniós csatlakozása előtt módosította az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló horvát jogszabályt, mégpedig úgy, hogy csak azokat az embereket kelljen ilyen dokumentum alapján más uniós országoknak kiadnia, akiket 2002. augusztus 7. után elkövetett bűncselekmények miatt keresnek. A módosításról persze Zágráb nem egyeztetett Brüsszellel. A törvénymódosítás értelmében pedig Zágráb nem köteles elfogni és kiadni Németországnak Josip Perkovićot, az egykori jugoszláv titkosszolgálat, az UDBA korábbi tisztjét, aki a német hatóságok szerint 1983-ban kiadta a parancsot, hogy a jugoszláv titkos ügynökök öljenek meg egy, az NSZK-ban élő jugoszláv-horvát emigránst.

De vajon miért nem akarják kiadni? Magyarázza már meg nekem valaki! Az egész ország azon töri a fejét, milyen rejtély bújik meg az ügy mögött, vajon ki ez az ember, aki miatt, és akinek a védelmében a kormányfő úgy viselkedik, mint egy durcás gyerek: folyamatosan megsértődik, és kikér bármilyen számonkérést és utasítást.

Csak hát Brüsszelben komoly felnőttek ülnek az Európai Tanácsban, a kormányfő makacsságára, gyerekes viselkedésére pedig meg is küldték a választ: Horvátországnak haladéktalanul és feltételek nélkül összhangba kell hoznia az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló horvát törvényt az uniós joggal, máskülönben az Európai Bizottság még ezen a héten elindítja az ország ellen a szankciós eljárást.

Első körben korlátozni fogják az eu-s pénzekhez való hozzáférésünket, másodsorban meg fogják gátolni a schengeni övezethez való felzárkózásunkat. És ennyi már bőven elég ahhoz, hogy akár fel is tegyük a kérdést: akkor meg miért csatlakoztunk? Miért írta alá Horvátország a csatlakozási egyezményt, ha nem hajlandó betartani az abban foglaltakat? Ha nem férünk hozzá az eu-s pénzekhez, ha nem szűnnek meg a határok, akkor mi értelme volt csatlakozni egyáltalán?

Vajon mi az, ami miatt a miniszterelnök akkor sem hajlandó engedni, ha ennek az ország polgárai látják kárát?

Josip Perković fia, Saša Perković Mesić elnök tanácsadója volt, és jelenleg Josipović  köztársasági elnöknél is ugyanilyen funkciót tölt be. Vajon ez az ember olyan erős politikai befolyással bírt kormányberkekben, hogy meg tudta akadályozni, apját ne adják ki a német hatóságoknak? De ha volt is ilyen befolyása, vajon nem kellene már belátni, hogy egy ilyen rossz döntéssel komoly károkat okoznak az országnak? Nincs a kormánytagok közül senkinek annyi bátorsága, hogy megmondja a miniszterelnöknek, nem az a ciki, hogyha az ember belátja a tévedését, hanem az, ha csak azért is ragaszkodik hozzá.