A sport iránti érdeklődés, valamint a segítői attitűd terelte a hercegszőlősi Tóth Dominikot a fizioterápiai tanulmányok felé. Önkéntesként jelenleg a szőlősi futballklubban kamatoztatja ismereteit, a diploma megszerzése után is ezen a területen dolgozna majd.
A fizioterápia az orvostudomány egyik legrégebbi területe, majdnem egyidős az emberiséggel. Nincs olyan klinikai szakma, műtéti beavatkozás, amely nélkülözni tudná a fizioterápiát.
Ezen a területen folytatja tanulmányait Tóth Dominik, jelenleg a mesterképzésnél tart, de önkéntesként már szerzett fizioterápiai munkatapasztalatot.
Az általános iskola befejezése után az eszéki egészségügyi szakközépiskolába iratkozott. Döntésében motiválta, hogy a pályaválasztáskor még nem szerepeltek tervei közt az egyetemi tanulmányok, ezért a szakközépiskola, melynek elvégzése után rögtön munkába állhat, jó iránynak tűnt számára.
Ennél is lényegesebb, hogy gyerekkorától érdekli a sport, évekig focizott a szőlősi csapatban. Később, amikor játékosként már nem szerepelt a klubban, fizioterápiai technikusként járult hozzá csapata sikeréhez. E tevékenységben az embereken való segítés is motiválja.
– Ma már, többéves fizioterápiai tapasztalattal a hátam mögött, a legjobb érzés számomra, hogy segíthetek az embereken, és végül láthatom, hogy jobban vannak, jobban érzik magukat a kezelésemnek köszönhetően – mondta el lapunknak Dominik.
Főbb feladatai a megelőzés és a rehabilitáció
Jelenleg a fizioterápiai mesterképzés utolsó szemeszterénél tart Vukováron, a hercegszőlősi csapatban pedig a második szezonban végez fizioterápiai munkát.
– Feladataim közé tartozik a prevenció és a rehabilitáció, tehát tanácsot adok az embereknek arra vonatkozóan, hogy hogyan tudják elkerülni a különböző sérüléseket, illetve segítem a felépülésüket a betegség vagy baleset után – tudtuk meg Dominiktól.
Leginkább váll-, hát- és gerincfájdalmakkal fordulnak fizioterapeutához. A fiatalok esetében pedig a térdpanaszok gyakoriak.
Kérdésemre, mire érdemes odafigyelnünk testi egészségünk megőrzése érdekében, elmondta, fontos, hogy minél többet mozogjunk. Ez talán elcsépelten hangzik – jegyezte meg riportalanyom –, de úgy véli, nem lehet elégszer hangsúlyozni a mozgás fontosságát a mai világban, amikor a gerincproblémák népbetegségnek számítanak, melynek kialakulásában az irodai ülőmunka, valamint ezzel párhuzamosan a kevés mozgás játszik nagy szerepet.
Jövőbeli tervei
– A diploma megszerzése után még egy év gyakorlat és az államvizsga vár rám, és tulajdonképpen ezután tudok csak munkába állni. Kezdetben kórházban szeretnék dolgozni, hogy minél több tapasztalatot szerezzek – tudtuk meg a leendő fizioterapeutától.
Ami pedig hosszú távú terveit illeti, szívesen folytatná a munkát a jövőben egy sportcsapat fizioterapeutájaként, de magánrendelő nyitásának az ötlete is felmerült benne.