„Kérdeztem, ki csinálja itt a késeket? Azt mondták, »hát a kovács; fogja a pléht, üti-üti, kés lesz belőle!« Romániában, Olaszországban, Ausztriában, Magyarországon és Szerbiában is van késipar, Horvátország területén még a jugoszláv időkben se volt” – mondja Farkas Tivadar, hozzáfűzve, hogy noha a horvát nómenklatúrában, a szakmajegyzékben nem szerepel, azért végül mégiscsak beírták munkakönyvébe a késes-műköszörűs szakmát. A késkészítő és -élező mesterség családjában apáról fiúra szállt.
Nyolcvanhárom évvel a háta mögött gazdag életpályával büszkélkedhet Farkas Tivadar. Vele és feleségével nemrég készítettünk interjút, „gyémántlakodalmuk” apropójából osztották meg velünk a hosszú és szép házasság titkát.
Nemcsak felesége és családja mellett tartott ki egy életen át, hanem hivatásához is mindvégig hű maradt. A késes-műköszörűs mesterséggel a családi hagyományt vitte tovább.
A tengeri meneküléstől az állami kitüntetésig
Édesapja a Jugoszláv Királyság idején kezdte a késgyártást Zentán, üzemében a magyar közigazgatás (1941-44) idején több mint húsz munkást foglalkoztatott. A későbbi, jugoszláv érában úgy látta jobbnak, ha családjával nyugatra költözik. Ekkor már Dalmáciában éltek.
– Apám, noha nem adott hangot elégedetlenségének, nem rajongott az úgynevezett szocializmusért. Miközben a spliti halcsarnokban dolgozott, azon gondolkodott, hogyan tudnánk eljutni a tengeren keresztül Olaszországba. Vett is egy kis csónakot, olyan 10-12 méterest, bele egy motort, és egy éjjel útra keltünk. Utunk vihar következtében meghiúsult, apámat pedig letartóztatták. Mindenét elkobozták, és négy évre ítélték. A lepoglavai büntetés-végrehajtási intézetben a rabok asztalosműhelyben dolgoztak, amely állami megrendelést kapott nagy mennyiségű összecsukható kempingszékek legyártására, rövid határidővel. A rendelésnek egy, az apám által tervezett gép segítségével sikerült eleget tenni, amiért jutalomként őt és munkacsapatát hamarabb szabadon engedték. A vagyonát is visszakapta, kitüntették, és még kedvező munkaajánlatban is részesült. Ő viszont önálló vállalkozóként akarta folytatni, a családdal visszamentünk Zentára – osztotta meg velünk édesapja kalandos történetét Farkas Tivadar.
Hazaérkezésük után, tizenöt évesen kezdte kitanulni a családi mesterséget.
Feleségével saját üzletet nyitottak
Apja mellett kezdte pályafutását, megnősült, majd a sorkatonai szolgálat után feleségével, Ibolyával működtették üzletüket Zentán. Szíve ma is visszahúzza a vajdasági kisvárosba és a Tiszához, ahol évente egyszer felrepülnek a kérészek, hogy eljárják egyedülálló, varázslatos násztáncukat.
Később – az elődök mintájára – Splitbe költöztek, majd végül Eszékre. A Dráva-parti városban, az itteni magyar közösségben otthonra leltek. Műhelyük ma is működik a Županijska utcában.
– Ma is megy az üzlet, de nem úgy, mint régen. A megfelelő alapanyag beszerzése nem egyszerű. Jugoszlávia területén 3-4 késgyár is működött, az iparos szövetkezeten keresztül könnyen hozzájutottam annyi késacélhoz, amennyire szükségem volt. Ma viszont külföldi gyárból rendelhetnénk csak, ipari mennyiségben, amit kisiparosként egy életen át sem használnánk el – állítja az eszéki késműves mester.
Ma már fia vezeti a műhelyt, aki szerszámlakatosi szakmát szerzett. A késes-műköszörűs szakma talán az országban egyedül Tivadarnak szerepel hivatalosan is a munkakönyvében. Kisiparosi engedélyét a honvédő háború után ismét kérvényeznie kellett, melyet egy érdekes párbeszédet követően állítottak ki – ez az eset is jól tükrözi, milyen helyet foglal el Horvátország gazdaságában a késgyártás.
– Kérdeztem, ki csinálja itt a késeket? Azt mondták, „hát a kovács; fogja a pléht, üti-üti, kés lesz belőle.” Romániában, Olaszországban, Ausztriában, Magyarországon és Szerbiában is van késipar, Horvátország területén még a jugoszláv időkben se volt – mondja Farkas Tivadar, hozzáfűzve, noha a horvát nómenklatúrában nem szerepel a mesterségek között, azért végül mégiscsak beírták a munkakönyvébe a késes-műköszörűs szakmát.
Nyolcvanhárom éves kora ellenére még mindig besegít néha a fiának a műhelyben, kést már inkább csak az ismerősöknek készít. Ez a munka azelőtt is részben gépekkel történt – mondja –, ma pedig a gyorsan fejlődő technika még nagyobb szerepet játszik a gyártásban. Nagyobb mennyiség esetén lézerrel vágatja ki az általa rajzolt késmintákat. A műhely ma már jobbára csak kés- és ollóélezést vállal. Sokat jelent Tivadarnak, hogy van, aki továbbviszi az üzletet, amely közel száz éve megélhetést biztosít a Farkas családnak.
