Fehér Jani bácsi nevének említésekor sokaknak azonnal munkaeszköze, a fényképezőgép jut eszébe, hiszen neki hála rengeteg lakodalmat és egyéb rendezvényeket sikerült megörökíteni. Számos olyan felvétele jelent meg újságunkban is, amelyek egy-egy eseményen készültek. Ő a már letűnt technika egyik utolsó képviselője, aki számára sokat mond a sötétkamra és a kézzel készített fotó fogalma.
(Közel)múltidéző rovatunkban most a 2005-ben 9. számunkban megjelent beszélgetést közöljük.
2000 óta minden év március elején a HMDK pélmonostori alapszervezete és a Magyar Katolikus Nőegylet érdekes kiállítással lepi meg a nagyközönséget.
Fehér János fényképész az említett egyesületek egyikének alapító tagja, a másiknak pedig lelkes támogatója, az idei tavaszi kiállításra az elmúlt hat hónapban készült, különleges témájú fotóit ajánlotta föl.
Szombaton, azaz március 5-én 17 órai kezdettel nyílik Dolgos, őriző kezek című kiállítása a pélmonostori népegyetem kiállítótermében.
– Hogyan gyűlt össze a kiállítás anyaga?
Mi rejlik a cím mögött?
– A napokban lesz éppen negyvenegy éve annak, hogy itt, Pélmonostoron fényképészüzletet nyitottam. A Drávaszög minden zegét-zugát bejártam, de valahogy sohasem volt időm arra, hogy csak úgy, a saját gyönyörűségemre fényképezzek. Kiállításról már gondolkodtam korábban is. Az volt a vágyam ugyanis, hogy egyszer a régi, fekete-fehér fotóimból állítsak ki, sajnos, ez nem valósulhat meg, annak ellenére sem, hogy a negatívokat rendszerezve, szinte munkám első pillanatától megőriztem, ugyanis az utolsó háborús események idején ez a gyűjteményem teljes egészében odaveszett. Az elmúlt néhány évben közreműködtem néhány kiállítás lebonyolításában, és felvetődött az ötlet, hogy magam is előrukkolok végre valamivel. Hat hónapja csodálkozva néznek rám azok a nők, akiket megkérek, engedjék meg, hogy az általuk éppen végzett munka közben megörökítsem kezeik egy-egy mozdulatát. Nagyon elégedett vagyok az összegyűlt anyaggal, és remélem, a kiállítást megtekintők sem csalódnak majd, s bár mindenki tisztában van a női kéz „erejével”, mégis megható lesz egyszerre száz fotón is azt látni, hogy mi mindenre képesek ezek az áldott kezek.
– Egy éve nyugdíjas, a fényképezőgéptől mégis nagyon nehezen válik meg.
– A fényképezőgéptől semmiképpen, az üzletemtől is nehezen. A helyiséget, ahol negyven évig dolgoztam (a hét év menekültséget leszámítva), kiadtam ugyan, de azóta sem múlt el nap, hogy útba ne ejtettem volna. Barátokat, ismerősöket továbbra is fényképezek, a Képeshez is eljuttatom még a fotóimat, de szó ami szó, el is fáradtam már egy kicsit, és ezzel a mostani technikával sem igen tudnánk mi, idősebbek tartani a lépést. Mostanában szinte minden háznál van digitális fényképezőgép, számítógép, meg mindenféle szerkentyű. A mi munkánk nehezebb volt, nálam például annak idején munkanapokon sorban álltak a fényképezkedni akaró emberek, az előhívást általában éjszaka végeztem, s ha az ember minden szabályt betart, több évtizedig is elállnak a képek, szinte semmit sem veszítve a minőségükből. Tapasztalatom szerint a mostani technikával nem lesznek ilyen tartósak a fotók.
– Sokan hobbiból fényképeznek. Mi a hobbija egy fényképésznek?
– Fiatalabb koromban a következő sorrendben álltak a munkán kívüli foglalatosságaim: horgászás, főzés, kártya. Mostanában ez így néz ki: főzés, hogy egy kicsit fölmentsem Boriskámat, aztán a kártya – csak sajnos ritkulnak a partnerek -, és csak ezután következik a horgászás, mert egyre nehezebb a mozgás. Meg bevallom, „versírással” is foglalkozom néha, az elmúlt hetekben készült néhány strófát tiszta szívemből ajánlom újságunk olvasóinak:
Több gondolat bánt engemet,
Egymással miért veszekszenek az emberek?
Miért nem élnek szépen, békében,
Mint régen mi, a „boldog” szegénységben.
Igen, szegények voltunk mi, de boldogok,
Ünnepeltünk sok-sok János-, Boris-napot.
Nem telefonon, hanem személyesen,
Kiöltözve, ha nem is túl fényesen.
Nem vittünk egymásnak borral telt üveget,
Csak jól meghúzgáltuk a bajuszt s a füleket.
Volt bizony rossz is, máshol meg jó bor,
Ivott belőle testvér, koma, sógor.
Sajnos a mai világ megváltozott,
Sok rokon, testvér összeszólalkozott.
Tűnjenek már el a haragkeltő „fegyverek”,
Békességben éljenek végre az emberek!
