A ciklus végére félmillió új magyar állampolgár

146
semjenzsolt2

Semjén Zsolt arra számít, hogy a kormányzati ciklus végére meg fogja közelíteni a félmilliót az új magyar állampolgárok száma. A miniszterelnök-helyettes a Hír TV Péntek 8 című esti műsorában az egyszerűsített honosításról azt mondta: napi nyolcszáz kérelmet intéznek, az összes beadvány száma jóval túl van a százezren.

További 43 ezer névváltoztatást is intéznek, ami mintegy félmillió aktát jelent. Az ütemet tartani tudják, s véleménye szerint az érdeklődés is tartani fog. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese hozzátette: az állampolgársági kérelmek mintegy 40 százalékát az önkormányzatokon keresztül intézik.

A KDNP elnöke egy másik témáról szólva azt mondta, az új egyházügyi törvény megfelel az állam és egyház szétválasztásáról szóló követelményeknek. Ha a nemzetiségeknél jó, hogy az Országgyűlés dönt, akkor az egyházak elismerésénél is megfelelő megoldás lesz – fűzte hozzá. Azt is kijelentette, amíg a KDNP és ő az Országgyűlés tagja, addig a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon.