Július elsejével a négy közszolgálati médiaszolgáltató Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. néven egyesült, amelynek vezetésével Dobos Menyhértet bízták meg. A médiaszakember négy és fél évtizede dolgozik a közszolgálatban, s legfontosabb feladatának a Közszolgálati Kódex betartatását, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság szolgálatát tartja.
A Balatoni Nyárt minden nap délután, nagyjából azonos időben láthatja a kedves néző. Számunkra, közszolgálati médium számára azért fontos ez a műsor, mert a magyar tengert reklámozza. A Balaton egyébként nekem is szívem csücske. Emlékszem még, amikor a Magyar Televízió a horvát tengerpartra telepedett ki; már maga az ötlet is hibás volt, hiszen nekünk elsősorban saját természeti kincseinkre kell felhívni a nézők figyelmét (hétfő, Duna, 16.00).
A Don Matteo-sorozat kedvesen, indirekt formában a keresztény emberek s minden néző számára örökérvényű gondolatokat fogalmaz meg. A címszereplő hol bibliai példabeszédekkel érvel, hol olyan szituációkat alakít ki, amelyek erkölcsi szempontból nevelnek (kedd, Duna, 18.35).
Szerdán két műsorra hívom fel a figyelmet. Meggyőződésem, hogy a Híradó pártatlan, s minden olyan kérdéssel foglalkozik, amelyek – a határon innen és túl – a magyar embereket érdeklik (Duna, 18.00). A másik rendkívül fontos műsor a Szabadság tér ’89. Kell, hogy ezt a korszakot a mai fiatalok is megismerjék, és azok is emlékezzenek, akik átélték a rendszerváltást. Eddig ismeretlen dokumentumokat láthatunk, s olyan hiteles személyek szólalnak meg, mint Tőkéczki tanár úr (Duna, 20.30).
A 180 perc is napi műsor, s az M1 hírfolyamához hasonlóan rendkívül informatív, nagyon aktuális témákat dolgoz fel, s főleg az utolsó órában színesebbé, oldottabbá is teszi az adást (Kossuth Rádió, 6.00-9.00).
A Hely olyan helyekre kalauzol el minket, amiket talán soha nem is láttunk, vagy ahová „földi halandó” soha nem is mehet be. Kultúrtörténeti kuriózumokat oszt meg a hallgatóval, s olyan embereket szólaltat meg, akik ehhez a helyhez kapcsolódnak (péntek, Kossuth Rádió, 11.07).
A Térkép szerepét nagyon fontosnak tartom, mivel a külhoni magyarság életéről tájékoztatja a nézőket. Szívügyünk, hogy a Kárpát-medencei eseményekről hitelesen számoljunk be (szombat, Duna, 12.45).
Vasárnap a Székely Vágtát közvetítjük. A népszerű műsor a Nemzeti Vágtának egyik előfutama. Nemcsak sportesemény, hanem amikor Óriás-pincetetőn összegyűlnek az ottani magyarok, akkor ez egy közösségépítő rendezvény is egyben, így a nemzeti összetartozást is jelképezi (Duna, 13.25).














